Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Czakó Gábor: A fáraó, a lepke és a pacal

3 CZAKÓ GÁBOR A fáraó, a lepke és a pacal A FÁRAÓ ÉS A LEPKE Szeretettel köszöntöm a Beavatás kétszázadik adásának nézőit. Hölgyeim és uraim, lehetne-e illőbb témát választanunk erre az alkalomra, mint az aláza­tot? De szólhatunk-e az alázatról anélkül, hogy dölyfösnek ne mutatkoznánk? Próbáljuk meg József Attila tanácsát követni: „(...) fájdalmad szerényen éld át,/s legyen oly lágy a dallama/ mint ha a fű is hallana,/s téged is fűnek vallana. ” (Jön a vihar...) Tudok-e vajon fű lenni? Gyökeret ereszteni, nőni csöndben és tűrni, ha le­legelnek? Aztán valahogy mégis magot nevelni, elrothadni, televénnyé válni új, ismeretlen magvak számára? • Fűnek lenni szolgalelkűséget jelent? Van egy sunyi erdélyi szólás, ami sze­rint a fa eltörik, a fű meghajlik; a zsarnokságot csak a füvek élik túl. Kérdés, hogy érdemes-e? Jézus, az alázatosak legalázatosabbika gyakran beszélt lényének isteni voltáról, ilyenkor a zsidók rendszerint jajveszékeltek, hogy káromol. Egy alkalommal a 82. zsoltár szavaival válaszolt nekik: „Isteneknek mondanak titeket, és a magasságbeli fiai vagytok mind.” Ez tanításának egyik sarokpontja. Az evangélium össze­foglalása a Miatyánk: Mi Atyánk - tehát az Atya gyermekei vagyunk. A meg­váltásban újjáteremtett ember ontológiai, létbeni vonása az istengyermekség. Hamvas ezt írja: „Szűkös és szegény emberiség volt az, amely a delphoi feliratot ligy értelmezte, hogy ismerd meg ónmagadat. A gnóthi szeauton értelme eredetileg minden bizonnyal az volt: ismerd meg, hogy isteni vagy. ” Tehát a régi görögök is úgy érezték, hogy az ember isteni lény. Mire legyen akkor alázatos? A misztikusok lelkűk mélyére vezető benső utazásuk során különös istenta­pasztalatokat szereztek. Ezért gyakran össze is ütköztek koruk egyházi hatósá­gaival, pl. Eckhart mester, Keresztes Szent János, Avilai Teréz és mások. Ha­sonló esetekről számol be a muzulmán történetírás is. Azt tapasztalták, hogy Isten nem a tér valamely távoli, titkos dimenziójában trónol, nem kívül van, hanem belül, lelkünk alapjában. És ha belül van, akkor... „Eldobtam magamat magamtól, amint a kígyó vedlik. Ekkor, jobban megnézve, úgy találtam, hogy magam volnék Isten. ” Irta Bajazid, IX. sz.-i szúfi. Tanítványát, Ibn Mansur al-Halládzsot tíz évi fogság után 922-ben kivégezték e szavaiért: („ana 'l-Haqq”, azaz) „En vagyok az Igaz-i [a Valóság-os]. ” Ez pedig azt jelenti, hogy „Én vagyok Isten.” Jézus gyak­ran mondta: Jahve, vagyis Én vagyok. Látni valóan durva eretnekség. Halládzs hívei így tolmácsolták a dolgot: „Az istenszer elemtől megrészegedve Halládzs át­élte, amint énje eltűnt, és Isten beszélt helyette. Ennélfogva nem állítható, hogy eret­nekségeket beszélt, amikor ösemmit sem mondott” - írja a dán Karsten Lomholt, 1

Next

/
Thumbnails
Contents