Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Czakó Gábor: A fáraó, a lepke és a pacal
3 CZAKÓ GÁBOR A fáraó, a lepke és a pacal A FÁRAÓ ÉS A LEPKE Szeretettel köszöntöm a Beavatás kétszázadik adásának nézőit. Hölgyeim és uraim, lehetne-e illőbb témát választanunk erre az alkalomra, mint az alázatot? De szólhatunk-e az alázatról anélkül, hogy dölyfösnek ne mutatkoznánk? Próbáljuk meg József Attila tanácsát követni: „(...) fájdalmad szerényen éld át,/s legyen oly lágy a dallama/ mint ha a fű is hallana,/s téged is fűnek vallana. ” (Jön a vihar...) Tudok-e vajon fű lenni? Gyökeret ereszteni, nőni csöndben és tűrni, ha lelegelnek? Aztán valahogy mégis magot nevelni, elrothadni, televénnyé válni új, ismeretlen magvak számára? • Fűnek lenni szolgalelkűséget jelent? Van egy sunyi erdélyi szólás, ami szerint a fa eltörik, a fű meghajlik; a zsarnokságot csak a füvek élik túl. Kérdés, hogy érdemes-e? Jézus, az alázatosak legalázatosabbika gyakran beszélt lényének isteni voltáról, ilyenkor a zsidók rendszerint jajveszékeltek, hogy káromol. Egy alkalommal a 82. zsoltár szavaival válaszolt nekik: „Isteneknek mondanak titeket, és a magasságbeli fiai vagytok mind.” Ez tanításának egyik sarokpontja. Az evangélium összefoglalása a Miatyánk: Mi Atyánk - tehát az Atya gyermekei vagyunk. A megváltásban újjáteremtett ember ontológiai, létbeni vonása az istengyermekség. Hamvas ezt írja: „Szűkös és szegény emberiség volt az, amely a delphoi feliratot ligy értelmezte, hogy ismerd meg ónmagadat. A gnóthi szeauton értelme eredetileg minden bizonnyal az volt: ismerd meg, hogy isteni vagy. ” Tehát a régi görögök is úgy érezték, hogy az ember isteni lény. Mire legyen akkor alázatos? A misztikusok lelkűk mélyére vezető benső utazásuk során különös istentapasztalatokat szereztek. Ezért gyakran össze is ütköztek koruk egyházi hatóságaival, pl. Eckhart mester, Keresztes Szent János, Avilai Teréz és mások. Hasonló esetekről számol be a muzulmán történetírás is. Azt tapasztalták, hogy Isten nem a tér valamely távoli, titkos dimenziójában trónol, nem kívül van, hanem belül, lelkünk alapjában. És ha belül van, akkor... „Eldobtam magamat magamtól, amint a kígyó vedlik. Ekkor, jobban megnézve, úgy találtam, hogy magam volnék Isten. ” Irta Bajazid, IX. sz.-i szúfi. Tanítványát, Ibn Mansur al-Halládzsot tíz évi fogság után 922-ben kivégezték e szavaiért: („ana 'l-Haqq”, azaz) „En vagyok az Igaz-i [a Valóság-os]. ” Ez pedig azt jelenti, hogy „Én vagyok Isten.” Jézus gyakran mondta: Jahve, vagyis Én vagyok. Látni valóan durva eretnekség. Halládzs hívei így tolmácsolták a dolgot: „Az istenszer elemtől megrészegedve Halládzs átélte, amint énje eltűnt, és Isten beszélt helyette. Ennélfogva nem állítható, hogy eretnekségeket beszélt, amikor ösemmit sem mondott” - írja a dán Karsten Lomholt, 1
