Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Gergely Edit: Pozsonyi beszélgetés Tőzsér Árpáddal
A konzumidiótát nem érdeklik a kihaló nyelvek GERGELY EDIT POZSONYI BESZÉLGETÉSE TŐ- ZSÉR ÁRPÁDDAL On állítólag már általános iskolás korától rendszeresen ír naplót. Mi indít eg)' gyermeket, s mi vezérel eg)’ szerzőt naplóírásra, s mért hagyja hidegen a műfaj a másik szerzőt? Arra a kérdésre, hogy szerzőként, azaz ma miért írok naplót, talán még tudnék választ rögtönözni, de hogy miért írtam naplót általános iskolás koromban, arról sejtelmem sincs. Csak arra emlékszem, hogy betegesen álmodozó gyermek voltam, este, a dunyha alatt kész regényeket álmodtam össze magamnak, s az akkori naplóim is inkább naiv, butácska álmodozásaimat tartalmazzák, mintsem az életem eseményeit, pedig most minden akkori adatnak hasznát venném. S nemcsak adatként: a „történelem előtti” följegyzések idővel már stilizálatlanul is esztétikummá válnak, mert aktuális valóságtartalmukat vesztve nem az értelemre, hanem a képzeletre hatnak. — A mai naplóim viszont inkább egyfajta „tudatfolyam“ részei, s ha nem azok, akkor stílusgyakorlatok, esetleg jegyzetek, skiccek, amelyekből később aztán vers, esszé, tanulmány lesz, ha lesz. S van aztán olyan naplóbejegyzésem is, amelyet azért írok, mert éppen nincs kihez szólnom. A papír is lehet magányszüntető „társ”. - Hogy a napló műfaja mért hagyja hidegen a másik szerzőt, azt nem tudhatom, én még sohasem voltam „másik szerző”, de úgy gondolom, azért, mert a „másik szerző“ eseteg sajnálja rá az időt. O minden leírt mondatát a nyilvánosságnak szánja, soha nem áll dialógusban önmagával. Vagy annyira extrovertált, hogy csak a külvilág számára van mondanivalója, vagy (a jobbik esetben) annyira „kozmikusán” introvertált, hogy az egész életművét írja, kezeli naplóként. 1944 és 1947 között nem járhatott iskolába, mert Csehszlovákiában betiltották a magyar iskolákat. Hogy élte ezt meg? Meséljen ezekről az esztendőkről! Nekem szerencsém volt. A jelzett időben ugyan valóban nem járhattam iskolába, mégis szinte éjjel-napal iskolában voltam. En ugyanis egyenesen az iskola épületében születtem. (A szüleim ott albérlősködtek.) A nővéremnek például a tanító felesége volt a keresztanyja, s a háború után a tanító (mármint a magyar tanító) családja egy ideig még az iskola épületében lakhatott. Tanítás sokáig se szlovák, se magyar nyelvű nem volt, de a tanító fia engem magántanulóként tovább tanított. Kant az utcákon dübörögtek a csehszlovák katonaautók, vitték a falu lakosságát Csehországba, kényszermunkára, mi meg bent, a tanítólakásban a Toldit tanultuk. Kipirult arccal szavaltam, hogy „Aztán 30
