Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 4. szám - Sturm László: A sárosi nemesi társaság utolsó virágkora (2. befejező rész)

és tudásukat gyakran mutatták be társas összejöveteleken és műkedvelő előadásokon. Nemcsak a kertészkedésbe és a gazdaság dolgaiba tanultak bele a fiatalok, hanem Szinyeiék példája arra utal, hogy gyakran egyéb fizikai munkákba is: „Félix nemcsak fiai szellemi tanítását biztosította, de megkívánta, hogy mindenki tanuljon ki egy fizikai munkával járó mesterséget. Szépen felszerelt asztalosműhelye volt, hol sokat dolgozott ő maga is (...) Pali az ács mesterséget tanulta ki és ezen tudását nagyon hasznosan értékesítette későbben, mikor saját lakóházát építette”.’5 A művelt társalgás gyakorlására is tudatosan törekedtek.’4

Asárosi „svihákság”-ról, pazarlásról és úriaskodásról terjengő hírek a dokumentumok alapján csak részigazságot fejeztek ki. A családok valóban szívesen nyilvánították ki nemzetségük ősiségét és egykori pompáját, valamint szívesen vettek részt különböző mulatságokon: „Ünnepélyes bankettek, főispáni, alis- páni beiktatások napirenden voltak (...) ezek a városok mindég tudtak ürügyet találni az ünneplésre”,” „Megyegyűlések, Anna-bálok, főispáni installációk, esküvők alkalmával előkerültek a színben gondosan elhelyezett ezüstcímerekkel kivert parádés szerszámok (...) livrék, strucctollas kalpagok”.'6 A levelek, visszaemlékezések azonban takarékos, puritán életmódot idéznek föl: „Aránylag nagy vagyona és még nagyobb tekintélye mellett Félix nagyon igénytelen, szerény ember volt, ruházkodásában, életmódjában kerülte a feltűnőt, a költségeset. (...) Fiait is edzette, és szép havas napokon parancsára meztelenül verekedtek, birkóztak a fiúk az udvaron (...) Takarékossága, bölcs megfontoltsága nem engedte a legkisebb felesleges költséget sem. Fáradhatatlanul vezette a kiterjedt birtokokat, pontos számadásokat vezetett a bevételek és kiadásokról és fiait is igyekezett takarékosságra, szerénységre nevelni. Vendégszerető háza ennek ellenére bőségesen nyújtotta mindazt, amit a birtok megtermett”.’7 Berzeviczy a nagybátyjáról írja: „ha a padlón egy elejtett tűt látott meg, engem, ki a másik szobában játszottam, beszólított, hogy emeljem föl, és tegyem el, mert elvesznie semminek sem szabad” (80-81. o.).’s

Az emlékezések többször ellentétbe állítják a századközép és a századforduló életmódját. Úgy tűnik, hogy a takarékos és egyszerű életmód iránti előszeretet a kiegyezés után szorult háttérbe: „Abban a korban még sokkal egyszerűbbek, természetesebbek voltak a felvidéki birtokosok, mint a kiegyezés utáni kor fennhéjázó, parádézó birtokossága”,’'' „a karácsonyfa dísze vajmi szerény volt ahhoz a túlfinomult fényűzéshez képest, amelyet e dolgokban ma már ki szoktak fejteni (...) a vendéglátás akkori mértéke egészen más volt, mint a mostani; az egyes ember igényei szerényebbek lévén, sokkal többek igényének lehetett megfelelni”.60 Berzeviczy emlékirataiban ez a folyamat, ha talán nem is függ össze, de párhuzamos egyfajta ízlés- és divatváltozással: „ismerjük a hatvanas éveknek azt az uralkodó romantikáját, mely még nem felejtette el Flimfyt, lelkesült Vörösmarty románcaiért s főleg a Tompa virágregéinek eszmekörében élt; a művelt társaság beszéd- és írási modora kissé dagá- lyos volt akkor, édeskés és levendulaszagú, de legalább amily távol állott a népiestől és mindennapitól, épp annyira idegenkedett a póriastól és ízetlentől”, „a külsőségekben való hazafias demonstrálással akkor kezdtünk alábbhagyni, amikor észrevettük, hogy már senki sem dühösködik miatta”.61 Borne63