Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 4. szám - Fűzfa Balázs: A regényegész képszerűsége - Esterházy Péter Ottlik-rajzlapja
hasonlít egy (két) botocskára feltekerhető pergamentekercsre, s Esterházy Péter szépirodalom-ikonja mennyire veszedelmesen hasonlít egy végtelenített pergamentekercsre (a különbség bár jelentős, elvben pusztán technikai: itt igen, ott nem lehet szétszálazni-választani az egyes rétegeket)! S ha tudnánk igazán olvasni, ha tudnánk, ha megtanultunk volna digitálisan olvasni - képszerűen egymásra rétegzett információsorokat dekódolni: nem horizontálisan, hanem vertikálisan olvasni -, akkor ezt a volument, ezt a „rajzlapot regényként tudnánk felfogni. Egy ottlikos metaforával szólva: ha látnánk az új festékréteg alatt a régieket, akkor el tudnánk olvasni a képbe rejtett regényt. Cesare Segre „memóriaszintézis”-nek nevezi azt a „folyamat”-ot - vagy inkább állapotot? -, melynek során „...a szöveget olvasó minden adott időpillanatban egyetlen nagy mondat olvasásával van elfoglalva; az összes megelőző mondat szintézist alkot a memóriában (a témát, a stíluselemeket, az utalásokat tekintve), míg az utána következők a lehetőségek zónáját alkotják mind a nyelv, mind az elbeszélés szintjén”14. Az „egy nagy mondatot olvasunk”-gondolat - s tekintsük most az Iskolát vagy akár az egész Ottlik-korpuszt egyetlen nagy mondatnak (vö.: E. P.: Függő, García Márquez: A pátriárka alkonya stb.) - igen hasonlít a képi elbeszélés Jurij Lotman által fejtegetett ellentmondásosságához - kép és elbeszélés mint ábrázoló jelegyüttes dichotomikus viszonyához illetve a képet szemlélő tudat múltat és jelent egyszerre értelmező működéséhez. Lotman a művészetek két fajtájáról, „szavak és képek művészeté”-ről beszélve XV. századi orosz ikonok kapcsán fogalmazza meg véleményét: „...a kompozíció két alapvető elemből tevődik össze: a szent középponti figurájából és a körülötte levő képsorból, amely elmondja a szent életét. (...) ...ezek a szegmentumok időrendben sorakoznak, s ez szintén meghatározott olvasási menetet követel. (...) ...az így felépített szöveg meglepő hasonlóságot mutat a filmszalag szerkesztési módjával, ahol az elbeszélést jelenetekre tagolják, a >>néma«-film esetében pedig még a képi elbeszélés és a feliratozás összekapcsolódását is alkalmazzák (.. ,)”IS. „A képet átmenetek és hullámok jellemzik - mondja Balassa Péter, immár konkrétan az »Esterházy-rajzlap«-ról -, amelyek az erősen vagy gyengéden megnyomott rostirón [úgy tudjuk, ceruza - F. B.] kezelésének ritmusát, hangulatváltásokat idéznek. Ilyen értelemben a szín- és árnyalatváltások szabálytalan ritmushullámai mégis a rendkívül összefüggő, szabályosan összeszövött látvány benyomását keltik: a színváltások és átmenetek árnyalatai egyfajta írói eljárásmódra rímelnek, pontosan arra, amely Ottlik fő jellegzetességei közül való, hogy szövetet hoz létre szövegeiben, hallatlanul összevarrt anyagot, mely azonban fekvés- és stílus- és hangváltások nyomát őrzi, a mindenkori elbeszélő lelki, indulati stb. lenyomatát. Nem lehet egyenletesen írni; igaz író talán nem is akarhatja. így válaszol a gobelin a regényre. Sőt úgy is mondható, hogy e gobelin: műkritika, elemzés az Ottlik-regény ritmusváltásairól, időkezeléséről. Látványt ad a milyenségéről, röntgenképet az Iskola a határon szervezetéről, melyet megkísérel az egyidejűségben átvilágítani. Igen, a sötét négyszög tulajdonképpen átvilágítás, ami nem azt jelenti, hogy tárgyilag újat, többet tudunk meg a műről, hanem - éppen komoly és felületileg tökéletesen értelmetlen 51
