Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Kiss Gy. Csaba: Karol Wlachovsky, Pavol Lukác, Wiktor Woroszylski
Wiktor Woroszylski Este hívott föl Varsóból Engelmayer Ákos, hogy meghalt Woroszylski. 1996-ot írtunk, az esztendő első felében járhattunk, ha jól emlékszem. Ákos akkor már nem volt nagykövet, de arra kért, próbáljak beszélni újságírókkal, polonistákkal, emlékezzenek meg a Magyarországi napló szerzőjéről. A magyar ’56 egyik lengyel tanúságtevőjéről volt szó, de kísérleteim nem sok sikerrel jártak. Elpárolgott már a sajtóból az a vibráló érdeklődés, amely a demokratikus átmenet kezdetén volt ott a levegőben, s mintha Lengyelország, a lengyel kultúra is lassan távolodni kezdett volna tőlünk. A postai bélyegre sem volt már érvényes a korábbi kedvező tarifa, ugyanannyit kellett fizetni érte, mint egy nem szomszédos országba küldendő levélre. Néhány órát tesz ki az az idő, amit Woroszylski társaságában töltöttem 1989. október 21-én, 22-én és 23-án. Akkor már legalább húsz éve ismertem verseit, írásait. Sokat hallottam róla, főleg Kerényi Gráciától, aki nemcsak a magyar irodalom lengyelországi s a lengyel irodalom magyarországi nagykövete volt, hanem fáradhatatlan közvetítő is, az írók és fordítók kapcsolatainak szervezője, pótolhatatlan hírforrás, az ellenállás szellemének terjesztője a Kárpátok innenső és túlsó oldalán. A lengyel íróról tudtam, hogy azok közé a baloldali értelmiségiek közé tartozik, akik már a hatvanas évek közepén kiléptek a kommunista pártból. Ide még kívánkozik annyi megjegyzés, hogy Lengyel- országban 1956 után jóval nagyobb volt a szellemi életben a szabadság-mező, mint nálunk, s bármennyi a hazai szépítés, így maradt ez egészen 1988-89-ig. Woroszylski 1976-ban az elsők között csatlakozott a Munkásvédelmi Bizottsághoz, a radomi és Ursus-gyári zavargások miatt letartóztatott munkások támogatására szerveződött mozgalomhoz. Szerkesztője volt az egyik legjelentősebb független (vagyis szamizdat) folyóiratnak, a Zapisnak. A lengyel emigráció párizsi kiadójánál jelentette meg Literatúrai című regényét az 1950-es évek irodalmi életéről. Otthoni egyetemi tanulmányai után a Szovjetunióban töltött tudományos továbbképzésen éveket, ott szerezte az első kiábrándító tapasztalatokat a kommunizmus mindennapi világáról. Későbbi esszéregényeiben a cenzúra és a zsarnokság béklyóiban forgolódó orosz írók (Szaltikov- Scsedrin, Majakovszkij) munkásságát mutatta be az irodalomtörténész alaposságával és az író láttató erejével. Amikor a Szolidaritás sodró tömegmozgalmának erejét a hadiállapot bevezetésével kívánta megtörni Jaruzelski juntája, a költőre internálás várt, közel egy esztendeig tartották fogságban. A nyugati publicisták által gyakran Népek őszének nevezett forgatagos időszakban, október 19-én érkezett a lengyel Szolidaritás delegációjának tagjaként Budapestre. Az 1956 utáni évtizedekben nem volt módja eljönni hozzánk. A következő napon ott van a Marx Károly Közgazdasági Egyetem aulájában a Magyar Demokrata Fórum Országos Gyűlésén. Nekem akkor percre be volt osztva az időm, a külügyi bizottság vezetőjeként fogadtam a külföldi delegációkat, éppen csak regisztráltam, hogy itt vannak a lengyelek, bár a két parlamenti képviselő még nem érkezett meg. Október 21 -én tudtunk találkozni a lengyel küldöttséggel az egyik egyetemi szobában. Ott volt varsói képviselőn52
