Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Marafkó László: Emléktöredékek Weöres Sándorról

iglenes visszacsatolásakor, Kolozsvárra nevezték ki tanárnak; leveleztünk, ver­seket is küldött a Sorsunknak. Beteges volt, s mint később hallottam, már nem tudom, kitől, nemsokára meghalt. Sajnos, valószínű, mert azóta bizonyára je­lentkezett volna. Hesz Kálmán a pesti Egyetemi Könyvtárban kapott állást; 1948-ban Linzbe, onnan Uj-Zélandba költözött, ma Wellingtonban könyv­táros. ...Fülep Lajos nem járt társaságba. A Sorsunkba próbáltuk bekapcsolni, de elhárította, mondván, hogy itt egy művészről mást nem lehet mondani, mint hogy becsületes... Velőkig ható kritikai tehetsége volt, s ez egyúttal a baja is. Száz évig élt, de roppant tudását nem rendszerezte, nem foglalta össze reprezentatív műbe. .. .Amikor Weöres Rómába ment, 1945-A-ó-ban, sokat volt együtt Kerényi- vel, aki ott élt; fényképeket is láttam róluk. ...Viszonya Halasy-Nagy Józseffel hallgató-professzor viszony volt, de is­merte Weöres tehetségét és igen nagyra becsülte...” Bárdosi Németh János visszaemlékezése 1971. november 10-én: „Weöres Sándor Szombathelyen született, a Bábaképző Intézetben, ez a Wesselényi utca végében volt abban az időben. De Sándor (úgy tudom, Pápa után) kisgyerekkorában került szüleivel a kemenes-aljai Csöngére, ebbe a szép Rába menti faluba. Ok a kastélyban laktak, édesapja (szintén Weöres Sándor) huszár ezredes földbirtokos volt, édesanyja rendkívül művelt asszony, aki Sán­dort már korán németre, franciára tanította. Már 4 éves fejjel tudott írni, ol­vasni. Családi körben Cinának becézték Sándort. Néhány évet (mert véznács- ka gyerek volt) az elemiben magánúton tanult. Csöngén - sajnos - sohasem jártam, de a környéket jól ismerem és ismerjük Weöres verseiből is ezt a szép vasi tájat. Én Pável Ágoston útján ismertem meg - 1928 körül - mint a szombathelyi reáliskola tanulóját, kb. VI. osztályos lehetett. Ez ma a középiskola első évei­nek felelhet meg. Az édesanyja hozta el a Kultúregyesület könyvtárába, amely­nek Pável Ágoston reáliskolai tanár, Sándor szállásadója volt a vezetője. Egy estébe hajló délutánon találkoztunk. Vékony, sovány fiú volt, arcából (kerek, telt arc) a szeme és a homloka volt rendkívüli. Olyan vékony hangon beszélt, ahogy Móricz Zsigmond, de dallamos, éneklő hangon. Ezt a hangot azután beszédében, versmondásából később is mindig fölismertem. Már ismertem verseit, melyek teljesen készek, érettek voltak, tudása lenyűgöző, nemcsak a műfajok változatait tudta, de világképe mai távlatait is, a görög, a római iroda­lom, a Kelet világát, filozófiáját. Édesanyja aggódott fia egészségéért. Én - úgy emlékszem - aggályában megerősítettem, valami olyasfélét mondtam neki, hát igen, Önnek csak egy fia van, a magyar irodalomnak pedig van már egy Babits Mihálya. Pedig ahogy később megtudtam, Babits és Kosztolányi mellett - akikkel már diákfejjel nagy levelezést folyatatott - inkább Füst Milán verseit olvasta, szerette. Tanárai közül nem tudom tanította-e dr. Várady Imre, aki Pávellal a reáliskola legnevesebb tanára volt, irodalom szakos, a Kultúregyesü- let főtitkára. Később Olaszországba ment, Rómába, a Collegium Hungaricum 17

Next

/
Thumbnails
Contents