Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Marafkó László: Emléktöredékek Weöres Sándorról

igazgatója, majd Firenzében egyetemi tanár lett. Pávellal kitűnően segítették egymást és Pável, a szlovén tudós Sándor hatására kezdett megint versírással foglalkozni, később két jelentős verseskötete (Vak völgy ölén zsolozsmázok, Felgyújtott erdő) jelent meg. Sanyit 1932 után (már akkor érettségizett) beválasztottuk a Faludi Ferenc Irodalmi Társaságba, melynek én voltam az elnöke, Pável az alelnöke. Apropos, az érettségin matematikából megbukott, Győrben tett pótérettségit. Erről szól Emlékpohár című kis verse is. Sándor a Faludi Társaság üléseire nemigen járt el, de annál inkább a Kispityer című kocsmába, ahol barátaimmal: Flegedüs Ferenc újságíróval, Baba Józseffel, Pallós Mihállyal, Albert Istvánnal szoktunk összejönni. Sándor ezeken az összejöveteleken mindig nagyon vidám volt és nemcsak íróbarátainkkal, de például Baba Józseffel (városi tisztviselő) is igen barátilag érzett. A városi üzemeknél voltam tisztviselő, ott is gyakran meglátogatott. Ilyenkor versekről beszélgettünk, egy alkalommal Dukai Takács Kálmán (Berzsenyi feleségének famíliájából származott) is megdöbbenve hallgatta előadását a keleti filozófiákról.

Több versét őrzöm ezekből az „ősidőkből”. Ezek: Veríték, Fekete malom, Nem én, vagy a sehol sem publikált Fehér apó, fehér anyó és a Nagy Shiva asz- szony (ind slókák) című verseit. Jégeső c. kisregényemről prózában írt vallomást, az Isten rádiója (1931) című verseskötetemről pedig verses episztolát írt (Szombathely, 1932. okt. 15.) ezzel a dedikálással: »Bárdosi Németh Jánosnak, a plein-aire poétájának, az ingujjra vetkőzött lelkű költőnek, barátsággal: Weöres Sándor«. A Faludi Társaság rendezvényeire többször behívtam Csön- géről. így 1933 tavaszán a Móricz Zsigmond-estre, 1935-ben a Nyugat-estre, amelyen Kosztolányi is részt vett; itt hallottuk tőle elmondani a megrendítő Hajnali részegség-et is. Kosztolányi már akkor beteg volt, de reggelig vidáman barátkoztunk vele a Kovács Szálló éttermében, szombathelyi költőkkel: Ősz Ivánnal, Pável Ágostonnal.

Pávelnál diákkorában a Szent Imre u. 5. szám (ma Úttörő u.) a manzárdszobában lakott. Zalai Tóth János festőművész, Székely László teológiai tanár voltak még kedvesebb szombathelyi ismerősei. Rengeteg kedves emlék fűz Weöres Sándorhoz, és Csöngéről, Pécsről, majd fordítva, mikor én lettem »pécsi« és ő 1944-ben hazament Csöngére, sokat leveleztünk. A Szegény ország című, Pécsett 1941-ben megjelent verseskötetemet is ő segítette (Kocsis László támogatásával) Várkonyi Nándornál és Lovász Pálnál kiadatni. Közel 100 lapot-levelet őrzök tőle, ezek egyikét Pável halálával kapcsolatban megmutatom, Csöngéről írta:

»Szegény Guszti bácsi (Pável Ágoston — M. L.) gyászhírével kapcsolatban én se tudtam többet, mint Te, sőt még ennyit se.

Fűtetlen szobában és általában keserves állapotban írom ezt a levelet. Örömmel értesülök arról, hogy Ti pécsiek már kissé jobban rendbejöttetek a sok vihar után.

Csönge, 1946. febr. 17.«

1943-ban Pécsre kerültem mint számvevőszéki tisztviselő, a barátkozás most már itt folyt tovább, amíg végleg elment Pécsről. A Városi Könyvtár igazgatója volt (Csorba Győző elődje), sokszor segítettem a számadásait rendbe hozni, mert a hivatal dolgait igazán nem szerette, »packázásait« nem is tűrte.

18