Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Kiss Gy. Csaba: Karol Wlachovsky, Pavol Lukác, Wiktor Woroszylski
A tegnapi Pozsonyban nem volt nehéz a Mihálykapu utca környékén borozót találni. A magyar könyvesbolt (ma már ne tessék ott keresni) melletti kis utcában volt - más nevét nem tudom - a Gyuri kocsma, sűrűn megfordultak ott szlovák és magyar irodalmárok. Karcsi számára a bor éppúgy része a kultúrának, mint a könyvek. Pohár mellett lehet töprengeni, beszélgetni és hallgatni is. A kvaterkázás fogalmát a legtöbben ma már könyvekből ismerik, ha ismerik. Karcsi azok közé a ritka régi - nem öreg ! — emberek közé tartozik, akik tudnak kvaterkázni. Ismeri a bor- és szőlőfajtákat, tudja értékelni a jó bort, és kissé indignálódva néz körbe a vendéglátó helyen, ha nem a megfelelő poharat hozzák az italhoz. Igen, Wlachovsky úr a szlovák polgár, aki tudja a dolgok módját. Irodalomban és borban nem csal az ízlése. Nemrég múlt tíz esztendeje, hogy megnyílt igazgatása alatt a pesti Rákóczi úton a Szlovák Intézet. Kapott már közvetítő munkájáért dicsérő szavakat, kitüntetést nem egyet. Itt most hadd kívánjon a régi barát további jó kedvet és erőt a folytatandó munkához, a közvetítéshez. Hadd végezze köztünk a dolgát ezután is, magyarok és szlovákok örömére. Pavol Lukác Egyetemi hallgatóként ismertem meg, néhány barátjával érkezett Budapestre, hogy pontosan mikor, arra már nem emlékszem. Elég legyen annyi, hogy valamikor az „előidó'kben”, még az ancien régime idején. Kis városnéző sétára hívtam őket Pesten, főképp a Belváros tájain barangoltunk, talán az Erzsébet hídnál kezdtük, onnan mentünk kedvenc épületemhez, a Vármegyeházához. Volt bőven mód és alkalom belekeverni a mondandóba a történelmi múltat, hiszen az volt a szándékom, hogy a közös örökség iránt keltsem föl érdeklődésüket. Jó közönségre találtam ezekben a szlovák fiúkban, kissé talán meg is lepte őket, mennyi itt a szlovák emlék. A Deák téri evangélikus templomhoz érkezvén került szóbaján Kollár, az író, a szláv kölcsönösség gondolatának nagy hatású képviselője, akiről tudták persze, hogy jónéhány évig - egészen pontosan három évtizeden keresztül - szolgált lelkészként Pesten, de a többi szlovák író, tudós, politikus itteni tevékenysége mintha egészen új információ lett volna számukra. Am kíváncsian kérdeztek, és hajlamosak voltak a magukkal hozott szlovák történelemkép némely egyoldalúságát ott, a helyszínen is bírálat tárgyává tenni. Kisfiús arcára emlékszem, érdeklődő megjegyzéseire. A kilencvenes évek közepén azután több helyen is találkoztunk, közép-európai témájú rendezvényeken, Budapesten, Bécsben és Pozsonyban. Annak a fiatal szlovák értelmiségi nemzedéknek egyik ígéretes tagjaként ismerhettem meg ekkor, amely úgy rázta le magáról a kommunista diktatúra ideológiai szemetét, mint kutya a vizet. Szemlélete és fogalomhasználata mentes volt a marxista-leninista sallangoktól. A szlovák történelmet nem a sérelmi szemüvegen át nézte, tisztában volt azzal, hol torzítanak a sztereotípiák. A közép-európai együttműködés következetes képviselője volt ifjú politológusként. Szlovákia helyét és jövőjét a 50
