Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Keszthelyi Rezső: Mediterrán napló
Aztán megint a völgyre táruló ablaknál álltam. Szeretek kinézni ablakon, itthon is, otthon is. Ragyogás; tőlem jobbra, keleten a nap feltündökölt. Alattam a tetők még vörösebbek, a cserepek szegélyárnyékai még élesebbek. Lent közel a piac és a tenger, takarva. Nekem egy juhsajtokat, olajos- és borosüvegeket, halakat, kagylókupacokat, mérlegeket, virágokat, ácsorgásokat, taglejtéseket, arcjátékokat, és látja az ingó árbocokat, köteleket, fehérségükkel üzenő hajótesteket; nemhallásom hallja a mérleg tányérjába koppanásokat, sajtsze- lést, borlöttyenést, kagylózörgést, kínálgatást, unszolást, alkudozást, vitatkozást, nevetést, pletykálkodást; és hallja a kötélrángatódzást, horgonylánc-csör- gést, hullámdöngést, hajósurranást. Nincsenek se közelebb, se távolabb a részletek. A helyükön. Rendkívül rendkívületlenek. Nem kell toldani hozzájuk semmit. Elképesztőt. Természetes vakulás, természetes némulás. így hagyni mindent. Meghittségek, kik nem árulják magukat, hanem teremtik. Széket húztam az ablakhoz. Leültem, és a háttámlának dőltem. Bámultam ugyanazt. A tetőket. Meg a szemközti sziklasápadt hegyoldalt. A gerincén egykét fa sötétlett a merevkék és forrósodó égbe. És nem mutatkozik lehetetlen sehol. Hangulatom, ez a hangulatom aztán tartotta magát. Önállóan. Nem függött se tetőktől, se hegyoldaltól, sem a mennyboltoktól. Csupán észlelte: mi gyönyörű és mi nem gyönyörű. Mikor az, és mikor nem az. Görnyedek a széken, fejem emelve. Kint egyre vastagabb a fény. Ámuldozom. És morfondírozom az ámuláson. Szeretek kinézni az ablakon. Itthon is, otthon is. TEMETŐ A tetőkre néző ablakból a zuhanyozóba megyek, az öntözőkannáért. Ilyenkor még nem éri a ház innenső oldalát a nap, és még derűsen hűvös van itt. Három picike kert van az udvarban. Közülük kettőt alacsony sziklaszélek védenek; a harmadik, középen, az udvari szoba ablaka alatt, kőkádban, amelyben olívaolajat tartottak egykor. A legnagyobbat, közvetlenül a kapunál, öntözöm elsőként. Ebben nevelem a citromfát, aki most teli még zöld gyümölcsével, és egyszersmind fehér virágaival. Lombjai alatt bazsalikom, kakukkfű és borsmenta. A kőkádban levélpetrezselyem, sorokban. Utolsónak hagyom a zuhanyozó és a szomszéd ház sarkába ékelődőt. Belőle kúszik fel az öreg, meg- fásodott szőlő, és futtatja szét lugasszerűen leveleit. Négyszer vagy ötször fordulok a kannával, mert kevés víz fér bele. Amikor végeztem az öntözéssel, elrendezem a kőasztalnál a székeket. Hozom az ülőpárnákat, pipámat a kellékeivel, a napernyőt, de még nem tűzöm a talpába. Pöfékelek, fél könyökömmel a kőasztal lapjára támaszkodva, átellenben az utcával és a szemközti kerttel, amire már ráesett a fény. Nézelődöm, abban élve, hogy a nézés mily nagy esemény, és a látás mily nagy élmény. Fenn, a kékségben fehér sirályok vitorláznak; egy-egy árnyékuk néha-néha 8
