Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Lengyel Tamás versei
Figyeli a beszélgetésünket. Honnan jöttek, kérdi. Magyarországról. A, Budapest. Akkor mi rokonok vagyunk. Elértem. Igen, - mondom - voltak közös dolgaink úgy ötszáz éve. Inkább ezer, - helyesbít - Attila idején. Nem ugyanarra emlékszünk, de nem vitatkozom. így esik meg, hogy török rokonom terem egy ausztrál belvárosi kínai piacon. Rasszista vers Én nem vagyok fajgyűlölő. Amikor olyan voltam, hogy gyerek, még azt a szót sem hallottam, hogy faj, legfeljebb, hogy: egyél. Most meg az Oscar nevű bárban ha kést villát kérek az ételhez, azt mondja a tejfölösképű: „Hisz ez egy pizza.” — Nem viszi sírba a titkot, hogy mi van előttem az asztalon. Aztán egy bevásárló egységben egy kedves arcú eladólány készségesen köszön: „Mizujs, pajti?” Én már azt hinném, hogy kikezdett velem, de ő csak azt, hogy közvetlen. Es ez a közvetlenség minden kuncsaftnak kijár. Egy másik klubhelység bejáratánál egy korombeli portásforma ember odaszól a nála jóval idősebb nagykövetnek, akinek múló társasága részemről nem előny és nem hiba, - „Erre, haver.” Vagy egy kevésbé antagonista példa: 4
