Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 2. szám - Gyurácz Ferenc: Szakralitás és életöröm

záshoz, s 1956 őszén ez nagyjából igazolódott, ugyanúgy 1989-90-ben egy ilyen kijelentést senki nem kockáztathatott meg. A magyarságnak nem volt ideológiája a változáshoz, hacsak az nem, hogy minél gyorsabban kiszabaduljon a szovjet járomból, s minél hamarabb csatlakozhasson a jólétet és szabadságot ígérő európai közösséghez. Mivel elméletben kidolgozott rendszere nem vagy csak töredékesen volt a változásnak, ezért az események sodrában senki sem gondolt arra, hogy a dolgok lényegét illetően vajon különbözik-e az a világ, amelyhez oly mohón csatlakozunk? Vajon ez nem az a világ-e, amelyet a XX. század első felének válságfilozófusai oly érzékletesen minősítettek hanyatlónak, alkonyodónak? Vajon ez nem az a világ-e, amely méhében kihordta, majd keletre exportálta előbb a kapitalizmust, a liberalizmust, az antiklerika- lizmust, a republikanizmust, a jakobinizmust, a sovinizmust, a teoretikus ateizmust, az anarchizmust, az analfabéták választójogát és, horribile dictu, magát a kommunista diktatúrát?! Vajon ez nem az a világ-e, amely Istent trónjáról letaszítván, a mechanikai törvényeket ültette a helyére, s ezek bűvöletében szisztematikus környezetpusztításba és a világ távolabbi pontjain ezeréves kultúrák leigázásába kezdett, s azt ma is növekvő étvággyal folytatja?! Vajon ez nem az a világ-e, amely ugyanúgy idejétmúlt konzervativizmusnak, a fejlődés gátjának minősíti azt a nemzeti és keresztényi hűséget és azt a közjogi hagyományőrzést, amely a mi Mindszenty hercegprímásunk sajátja, mint abogy tette ezt a kommunista ideológusok hada?

A rendszerváltó értelmiség nemigen tette föl ezeket a kérdéseket, s engedjük meg: az események sodrában erre már nehezen is lett volna módja. Az események előtt pedig azért nem, mert ez a változás meglehetősen váratlanul érkezett.

De ha napjaink perspektívájából visszanézünk, akkor láthatjuk, hogy a kommunizmus évtizedei alatt sem halt ki teljesen az a hagyomány, amely kritikusan szemlélte az egész modernséget - benne a szocializmust is, meg a kapitalizmust is -, és amely nem feledte el, hogy az üdvösség szempontjából a modernség jellemző problémái irrelevánsak, lényegtelenek.

Ezt a hagyományt éltette tovább - a nyilvánosságtól elzártan - például Hamvas Béla, erre volt érzékeny Kodolányi János, Várkonyi Nándor, és ezt

63