Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 2. szám - Mánta György: Töredék

- Szépen kérlek, hogy gyere haza!- Először meg kell találnom Pétert...- Apád már megtalálta.-Hol...?- Itthon mindent el fogunk mesélni neked.- Apa otthon van...?- Még nincs, csak telefonált.- Mit mondott...?- Könyörögve kérlek, hogy fogadj szót!

A fiatal lány holtteste hasra borulva hevert a járdán, kibomlott szőke haja szétterült a kövön, kopottas ballonkabátja felcsúszott a térdéig, a kabát zsebéből egy kézigránát nyele kandikált elő. Bal karja a felsőteste alá szorult, jobbja, az előrefeszített mutatóujjal a járda menti talaj felületén merevedett mozdulatlanná. Hátulról lőtték le, tarkója tövében megalvadt vértócsa feketéllett.

Az őrjárat tagjai, amint megpillantották, köréje álltak, néhány percig szótlanul nézték, majd a parancsnokló szövetséges csizmája orrával hasáról a hátára fordította a tetemet.

Holtában a lány szeme nyitva maradt, s üveges dermedtségében úgy nézett ki a homloka alól, mintha meg is nőtt volna, bénító fagyosságot árasztva maga köré a szélben.

A parancsnok csak egyetlen pillantást vetett rá, máris elfordult tőle, és utasításokat adott az egyik anyanyelvét értő hazai önkéntesnek.

A vattakabátos önkéntes biztonságba helyezte a kézigránátot, átkutatta a halott kabátját, egy összegyűrődött, szakadozott igazolványfélét húzott elő a zsebéből, kibetűzte az igazolvány bejegyzéseit, majd azt a két furcsa, sárba vésett alakzatot próbálta megfejteni, amelyet a lány előtt fedezett föl.- Azonosította?- Valami lengyel diáklány.- A nevét kérdeztem.- Azt nem tudom elolvasni.- Es mi az a kaparék ott a sárban?- Ha jól látom, két szám.- Miféle szám?- Egy ötös meg egy hatos.

54