Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 2. szám - Buji Ferenc: A hegy

(Hamvas Béla) állapotában van, és már nem tartozik a nép közé: valamiképpen törvényen kívülivé válik. A faji korlátok, a „választott nép” korlátái legfeljebb ötszáz méter tengerszint feletti magasságig érvényesek. Aki felkapaszkodik a hegyre, az kiszakítja magát a népből, a vallásból, a törvényből - mint ahogy az is gyakran a hegyre kényszerül, akit a nép taszít ki magából (vö. Márk evangéliuma 5:5).4

Az ilyen ember azonban nemcsak egyszerűen kívül kerül az emberek világán, hanem egyúttal fölébe is emelkedik annak. A hegy tetejéről az embernek rálátása van az egész világra (vö. Lukács evangéliuma 4:5)’ - hiszen tulajdonképpen félig-meddig már nem is ezen a világon van, hanem a világ és Isten között lebeg. A mélyebben fekvő területek nyüzsgésével, zaklatottságával és ápo- rodottságával szemben a hegycsúcsok tiszta és éles levegője üdíti a testet és a lelket. Csak aki meghitt barátságot kötött a hegyek magányával és csöndjével - mint az Emberfia -, az mondhatja: „Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon” (Máté evangéliuma 12:36). A hegy magányában virrasztva imádkozni, miközben a világ „alant” az igazak - vagy a gonoszok - álmát alussza: ez az élet nagyszerű pillanatai, s ugyanakkor az Emberfia által olyannyira hangsúlyozott

44