Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 2. szám - Buji Ferenc: A hegy

Napját jókra is, gonoszokra is” (Máté evangéliuma 6:45) - mondja a Hegyi Beszédben; Jánosnál pedig egyenesen saját Napjaként említi a Napot: „Ab- rahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatta Napomat” (János evangéliuma 8:56). Azok pedig, akik majdan részesei lehetnek Isten országának, „úgy fognak ragyogni Atyjuk országában, akárcsak a Nap” (Máté evangéliuma 13:43).

Miután az Emberfia Kafarnaumba költözött, aligha kereshette fel olyan gyakran a Tábor hegyet, mint korábban, hiszen az út szárazföldön oda-vissza kétnapi járóföld volt. Valószínű azonban, hogy Kafarnaumba költözése után is többször meglátogatta kedves hegyét, hiszen tanítványaival gyakran járta a környéket. Az út nagyobbik részét azonban nem szárazföldön tette meg, hanem a Genezáret-tavon - legtöbbször bizonyára csónakkal, néha azonban gyalogosan (Vö. Máté evangéliuma 14:25k); bár a hegy még a tóparttól sem volt közel.

Az Emberfia életének szinte minden egyes döntő pontja valamiképpen hegyekhez kapcsolódott. Hegyen választotta ki tanítványai közül a Tizenkettőt (vö. Márk evangéliuma 3:13); legfontosabb beszédét, a Hegyi beszédet hegyen mondta el (vö. Máté evangéliuma 5:1; lásd azonban még Lukács evangéliuma 6:17.20);' színeváltozásának színhelye ugyancsak egy hegy magasa volt (vö. Márk evangéliuma 9:2); feltámadása után hegyen vett végső búcsút tanítványaitól (Máté evangéliuma 28:16). De júdeai, szorosabban véve jeruzsálemi tartózkodása alatt sem hanyagolta el a hegyeket: ott is megtalálta a maga hegyét. Lukács leírja, hogy „nappal a Templomban tanított, éjszaka pedig kiment az Olajfák hegyére, és ott töltötte az időt” (21:37) - bizonyára gyakran imádságban és virrasztásban. Itt, az Olajfák hegyén mondta el utolsó, testamentumszerű beszédét (vö. Máté evangéliuma 24:3kk), és elfogatása előtti utolsó éjszakáját is e hegyen töltötte imába merülve (vö. Lukács evangéliuma 22:39kk). Vagyis nem a Templomban imádkozott nappal (ott ugyanis többnyire tanított), hanem a hegyen, éjszaka - ami már csak azért is ideális hely lehetett számára, mert a Tábor hegyhez hasonlóan egyedülálló hegy volt, közvetlenül a Templom tőszomszédságában, s magassága is körülbelül akkora volt, mint a galileai hegynek (742 m). Az evangéliumok hangsúlyozzák, hogy mindig kora reggel ment vissza a városba, illetve a Templomba, hogy újra tanítson. így teltek a napjai Jeruzsálemben, s a hegy és a Templom között zajló életét csak akkor törte meg, amikor Jeruzsálemből időnként elment Betániába, ahol - úgy látszik- több ismerőse, barátja és tanítványa is volt (a három testvér, Lázár, Márta és Mária és a leprás Simon). Vagyis életének szinte minden egyes döntő pontja valamiképpen hegyekhez kapcsolódott.

A hegy ősi szimbóluma a távolságnak és a közelségnek, a távolodásnak és a közeledésnek - a földtől való távolságnak és az éghez való közelségnek, a földtől való eltávolodásnak és az éghez való közeledésnek. Aki felmegy a hegyre, az maga mögött hagyja a világot gondjaival és örömeivel, aggodalmaival, és szórakozásaival együtt. A hegy a magány, az egyedüllét és a csönd különösen intenzív állapotát kínálja - márpedig a magány és a csönd Isten két nagy erejű szövetségese e földi világban. Minél nagyobb a magány, minél nagyobb a csönd, annál intenzívebben nyilvánul meg az isteni jelenlét. A hegy világa már nem az ember hétköznapi világa: a hegyen az ember a „társadalmon kívüliség”

43