Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Molnár Miklós: Olyanok lettünk, mint a nyipandipandi
magába lehelje. Vag}' ha éppen „úgy jön ki a lépés”, ötvenezeregy. A Teremtő nem áll le kapcáskodni, mint valami csiribiri szatócs... TIZENEGYEDIK F É N Y R A | Z Kockacukor Zirzabella elcibálja Leonát a gyermekorvosi rendelőbe.- Borzasztó, mennyi kockacukrot eszik a mihaszna! - sopánkodik Zirzabella. - Beszéljen a fejével, doktor úr, vagy írjon föl neki valamit, mert én kibeszélhetem a lelkem, rám se hederít!- Fölírok eg}' cukorevésről leszoktató rágógumit, de recept nélkül is lehet kapni — mondja az orvos. Egy hónap múlva Zirzabelláék újra beállítanak a rendelőbe.- Doktor úr, sírba visz ez a gyerek. Nem bírom már pénzzel, annyira rászokott a rágózásra. A rágógumi sokkal drágább, mint a kockacukor. A doktor bácsi ijesztően fölfújja a képét, kifordítja a szemét, és rábömböl Leonára, olyan sátáni hangon, hogy szilánkokra zúzódik a rendelő ablaka meg a műszeres szekrény üvegajtaja, meghasad a mennyezet, és óriáspizza nagyságú vakolatdarabok potyognak alá:-Megparancsolom neked, hogy ezentúl csak kockacukrot egyél! A halálra ijesztett Leona ezután fölváltva habzsolja a kockacukrot meg a cukorevésről leszoktató rágógumit. Zirzabella többször nem mer visszamenni a gyermekorvoshoz... TIZENKETTEDIK F É N Y R A|Z Juliska bemelegszik Zirzabella azt olvassa valahol, hogy „a gyermekben csodálatot, tekintélyt és gyöngéd szeretetet keltünk magunk iránt a mesélésünkkel, mindhalálig tartó meghitt ragaszkodást, ragyogó emlékezetet”. Vért izzad, mire hízelgések, fenyegetések és ígéretek árán sikerül egyszer rávennie Leonát, hogy gagyitévé- zés helyett hajlandó legyen meghallgatni az ő mese-felolvasását. Zirzabella a Jancsi és Juliskává] próbálkozik.- ... Pedig a vénasszony csak színlelte a kedvességet, valójában gonosz boszorkány volt, gyerekekre leskelődött, és csak azért építette a kalácsházikót, hogy tőrbe csalja őket. Amelyik gyerek a karmai közé került, azt megölte, megfőzte és megette. A boszorkányoknak vörös a szemük, nem látnak el messzire, de finom a szaglásuk, akár az állatoké, és megérzik, ha ember közeleg. Jancsi és Juliska még oda se ért, de a vénasszony már kajánul vihorászott: »Most megvagytok! Tőlem aztán nem fogtok ellógni!« Pirkadatkor, mikor a gyerekek még aludtak, ő már fölkelt, s ahogy látta őket szenderegni a kicsattanó, piros pofikájukkal, így dünnyögött magában: »Micsoda ínyencfalatok!« Kiaszott kezével megmarkolta Jancsit, becipelte a tyúkólba, és rázárta a rácsos ajtót, az meg hasztalan ordított, ahogy a torkán kifért. Aztán Juliskához ment a vénasszony, fölrázta, és rárivallt: »Kelj föl, te rösnyög, hozz vizet, és főzz valami«... - meséli Zirzabella. Leona közbevág: 15
