Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Molnár Miklós: Olyanok lettünk, mint a nyipandipandi
Zirzabclla most másféle gerendázathoz van hozzákötözve: instant önelégültséggel kufárkodó jógaszektába lépett be, és makrobiotikus mezőkön legelészve igyekszik fölülemelkedni sokoldalúan tönkrenevelt gyermeke százféle gondján és jajszaván. Hangképző szerveivel olyan érzéki áhítattal formálja meg és bocsátja ki ajkain a sxoamija nevét, hogy közben szinte hallani, amint loccsanva elsül a cinóberkamrája. Nem tudván ellenállni a szakadatlan fogyasztásra ösztökélő bazári szuttyongatásoknak, sem pedig Leona nem szűnő rinyálásának, gyakran jár át Ausztriába, hogy szeietelőkést, hiperfazekat, biozöldséget, digitális krumplihámozót, akciós orgazmustartósító nyalókát vagy történelemsemlegesítő cserépfütyülőt vásároljon, s mentében-jöttében egy- egy imádságos pillantást vessen a templomra, melyben Pancsovay Baltazár - lelne bár nyugtot a mindenség vizei fölött lebegő lelke valahára! - kikötözte volt Zirzabella csókolatlan, öleletlen testét. Zirzabella szociális munkába fojtja ölőanyasága gyötrelmes tudatát. Biohomokba jógázza a fejét, hogy ne kelljen látnia: szülőként (akárcsak az ő szülei / nagyszülei / dédszülei / ükszülei, meg majd az unokái / dédunokái / ükunokái) kudarcot vallott, és nőként is befuccsolt. Milyen görcsösen kergeti pedig a jó szülőség délibábját, a pápuák közé vetődött keresztény hittérítő módján, aki ahelyett, hogy megtanulná a bennszülöttektől: az élet tánc, és aki nein tud táncolni, az nem tud élni, éjjel-nappal attól szorong, hogy a pápuák gyomrában végzi, holott nincs olyan pápua, aki ne irtózna a misszionáriusok rágós, ízetlen, büdös húsától, szörnyű lelki nyavalyáitól és dögletes üldözési tébolyától... Leona a jövő anyja. („Utálok menstruálni. Kivetetm a méhemet.”) Mérhetetlen fátum örököse és beteljesítője. Lelkén dögkeselyű ül, és soha el nem száll. Per definitionem fogoly: a majom markáé, a kancsóé és a vadászé; a nekro- fil berendezkedésé, mely egyéni és közösségi történelmet egybegyűrve, végzetszerűen működik civilizációnkban. Mondogatta is az udvari bolondja a néhai A. J. miniszterelnöknek: — Excel- lenciás komám, e végzetszerű működés fölfedése és meghaladása: remény, sőt szolgálati parancs. A szív munkásainak le kell dolgozniuk Auschwitzaink karmáját. „Minden hottentotta felelős minden hottentottáért” - programnak ez kevés: mindenki felelős mindenért és mindenkiért. Az a társadalom, az a korszak, amelynek nem ez a gyakorlati erkölcse, a pusztulás erogén zónáit inger- li csupán, és folyvást halálhártyán táncol... Terápiára szorulunk mind a tízmil- lióan, komám, kivétel nélkül, te is meg én is; persze különböző mértékben. A kórisme: ezer év keresztény indoktrináció + az agyak marxista-leninista húgy- kövesítésének negyven éve = kollektív elhülyülés. A bolsevikok országlása alatt lelkünk kerekei kicsorbultak, „nyolcasokat kaptak”. Legelőször a társadalom lélekgyógyászainak, akik közt vitathatatlanul téged illet a vezérszerep, kellene regenerálódniuk. Szükséges, ámde nem elegendő, hogy sima forgásra próbáljuk bírni a görbült kerekeket. Ügy kell mozgásba hozni őket, hogy kocsit (szekeret, hintót, határt, bricskát, csézát, konflist, homokfutót, fogatot, kordét, targoncát, talicskát, tragacsot, talyigát, kuliót) bírjanak hajtani. Excellenciás komám, lélekben egyelőre te még csak tizenötmillió kicsorbult taligakeréknek vagy a miniszterelnöke... 13
