Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 2. szám - Molnár Miklós: Olyanok lettünk, mint a nyipandipandi

hetősége. A felelős viselkedéshez szükséges cselekvési szabadsága - akár egy álterhesség - hirtelen szertefoszlik. Spermadonor kanverébként kapott statisztaszerepet ebben az útszélien démoni játszmában, s utána már - szembeszegülni iparkodva a nekrofília áradatával - hiába tör főszerepre („A SPERMI- NÁTOR VISSZATÉR”). Leonáról le kell tépődnie, le kell szoknia az apaságról; kénytelen eltűrni, hogy gyermeke testestül-lelkestül kiszolgáltatódjék a nekrofil famíliának.

Az apa légszomjtól fulladozik, mint akinek kiszaggatták a fél tüdejét. Szélütött koldusként táblából heteken, hónapokon át a Prebjancsuk-láger környékén, hátha láthatja egy pillanatra a pulyáját, s hallhatja kiröppenni ajkai közül a ráismerés parányi rikkantását: — App! - Akármilyen vastag kéreg nő is kitépett belseje köré, az apában kiheverhetetlenül, holta napjáig, léte gyökeréig sajog a kis Leona hiánya, meg egy másik, még elementárisabb hiány: üszöggyerekéé, a megölt és eltemetetlen kis Anonimusé (vagy Anonimáé, hisz azt sem tudhatja, fiú volt-e vagy lány, bár ő fiúnak, az ő egy-nem-szülött fiának sejdíti).

»App csak ne hordja olyan fenn a krumpliorrát!« - berzenkedhetne Leona. — »Ki akart rugdalni engem az anyám hasából!«

»Es nem lett volna jobb úgy? App kristálytisztán látta a jövőt!« - csiripelhetné akármelyik kanveréb.

Zirzabella a szüleihez tapasztott kislány törvényesített birtokában, ügyvédi segédlettel indítja meg a válópert. A bíróság rutinos kíméletlenséggel őrli a kerekei közé került életeket aktává, péppé, nyomorúsággá. A nekrofil jogszolgáltató gépezet nem csupán elfogadja, hanem meg is pecsételi a családilag öröklött, társadalmilag kimunkált rosszat, az emberi együttműködés hiányát. A processzuson mindenki rajtaveszít. Tépetten elkullognak.

NYOLCADIK F É N Y R A) Z

A „fedőnevek”

Leona annak köszönheti létét, hogy anyja elpusztított egy magzatcsemetét. O hivatott palástolni a bűntettet és helyettesíteni az elhajtott purdét. Hogy Zirzabella a nagyszülőkhöz telepíti, életének keretei azontúl: Prebjancsuk Lázár regulái, szklerózisa, tompa gyűlölködése, Debilke idült szómenései, színpadiasán előadott betegségei, nagyrohamai, kórházba és szanatóriumba menekülései (csak ott érzi magát szabadnak). Teljes bizalmatlanság Leona iránt is: állandóan ellenőrzik, leginkább az örökös elnyomottság- ban tartott Debilke (végre „kiéli az anyaságát”). Abban végképp senki sem bízik, hogy Leona egészséges világ egészséges emberévé fejlődhet. Betegségekre, veszteségekre, pusztulásra, halódásra készítik föl. Spontaneitását beléfojtják, sőt büntetik. Unatkozásra, lődörgésre nevelik.

11