Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 2. szám - Molnár Miklós: Olyanok lettünk, mint a nyipandipandi

ra próbálja mázolni kettejük (naná, hogy áldatlan és gyászos) történetét. Lelkét újfent hatalmába keríti az

apíaPrebjancsuk Lázár - nem is sejtve, hogy a szubjektivitás, akárcsak az objektivitás, az elkiilömbözés eredménye, s hogy az alany a megkülönböztetések rendszerétől, az elkiilömbözés mozgásától függ, emiatt soha nem lehet jelen az elkülömbözésen kívül vagy előtte, tehát csupán önmagunkat elosztva, szétszórva, ’temporalizálódva’, önmagunkat ’elkülÖ7//bözve’, halogatva valósulhatunk meg - egyre áthatóbban jelen vmr, ádázul fél a vejétől, gyűlöli, rivalizál vele. Az istennek sem tud lemondani az ő Zirzabellácskájáról. Mindent megtesz, hogy meggátolja a szülésben. Folyvást veszélyt szimatol. Olykor Debilke is megjelenik, és besegít: számolatlanul ontja a históriáit elvetélésekről, gyászos végű szülésekről, szörnyszülöttekről, rút gyerekbetegségekről. Végtelenbe nyúló terhességre kárhoztatják Zirzabellát. Három évig viseli magzatát, csak dagad benne, mintha vízilovat akarna világra hozni.

A végén, mikor már senki sem hisz benne, hogy ebből még „kijön valami”, szépséges leánygyermek születik. Tizenhárom kiló a súlya, hetvenkét centiméter a hossza; hollófekete haja a derekáig ér, kinőtt már az összes tejfoga, és kívülről fújja Münchausen báró kalandjait. Megint gyarapodik a családi ikonosz- táz: a nagyapává lett Prebjancsuk az óriásded ágya mellett gyilkossággal fenyegeti meg a feleségével kettesben maradni óhajtó apát.

Zirzabella látszólag megújhodik anyaságában. Szüleit csalafinta trükkökkel igyekszik távol tartani az újszülöttől. Észleli a férje és a lánya közti eleven köteléket; féltékenyen látja, hogy gyermeke - „az angyalcsinálás jóvátételének cáfolhatatlan bizonysága” - nemcsak az övé. (Leona azonban nem jóváírása, hanem - ez a karmikus hoppá! - örök mementója Zirzabella magzatgyilkosságának.) Veszekedéseket szít, hónapokon át előkészített melodramatikus nagyjelenet után elszökik hazulról. iMintha rettentő delejességnek engedelmeskedne, a kis Leonával szüleihez költözik. A férjével való „nemi érintkezést” végleg berekeszti, igaz, a maga módján hű marad Leona apjához: szerelmi társ többé nem férkőzhet Zirzabella közelébe. („Lámpavasra minden hímet! Nem fog se férj, se szerető soha kéjelgve hozzám közeledni!”)

Valamennyien reménytelenül csapdába gabalyodnak (a cseresznye a majom markában, a majom keze a kancsóban). Zirzabella „gyermekelhelyezési” pert indít, a kislányt még megmutatni sem hajlandó a férjének. Prebjancsuk Lázár a megerősített és elreteszelt lakótelepi lágerajtó mögül (megint övé a főparancsnoki poszt) fenyegetéseket és átkokat szór a gyermekét látni kívánó apára.

A bíróság előtti „egyezség”, melybe kénytelen-kelletlen belemegy (Zirzabella rövidlátó szemében tébolyult vergődés & kétségbeesett könyörgés: »Hagyd nálam!«, amire a férj: »Legyen, ahogy akarod...«), végleg epizódfigurává sorvasztja az apát: csak alkalmankénti szemrevételezésre marad joga és le10