Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11-12. szám - Ablonczy László: Őszirózsa-koszorú Sütő András ravatalára
ABLONCZY LÁSZLÓ Őszirózsa-koszorú Sütő András ravatalára „...egyik szomorú szeme e földön látva lát, a másik új csillag a júniusi égen, s néz, csak néz titeket." (Farkas Árpád) FŐHAJTÁSRA érkezünk a marosvásárhelyi Vártemplom cintermébe, ahol fehérszalagos rendezők istcnhozottal és áldás békességgel köszöntik a vendéget, s tessékelnek a ravatal irányába. Lassacskán, egymást követve haladunk a padsorok közötti csapásban; szemből már visszafelé tartanak a búcsúzók, a Duna tévé műszaki alakulata sietősen alakítja a helyszínt a közvetítéshez. A templomi ösvényen Bálint viszi a kis koszorút, melyet Magdó szűkebb családunk számát jelképezve egy-egy őszirózsából fonatott. Kicsi Zsigmondra is gondolt, akihez drága halottunk sok tízezer dedikációjának utolsó ajánlásával szólt. Fájdalmak szorításában, széthulló betűit nagy gonddal egyensúlyozva, meséskönyvében még úgy ígérte a gyermeknek augusztus 19-én, hogy „Sikaszóban meg is mutatom neki a könyv képes szereplőit”. Immár Sikaszóba se utazunk vele többé. Ahol két évtizeden át mikesi magányban, Orökmécses-Eva párjával hallgatta a fenyvesek zúgását és a Bakó pataka csobogását; és írta zúzmarás levélkéit. De adventi várakozásában itt látta, láttatta a Nagy Romlást, és félte a század haláltáboros pusztításait. Elkísérhettem, amikor ez esztendőben, január 5-én utoljára zárta be hargitai menedékházát; még remélte, hogy visszatérhetünk, s folytathatjuk beszélgetéseinket az iramló időről, ha már medvék közelébe nem lopózhatunk, és a pisztrángok utáni szökellések ideje is eljárt fölöttünk. Tréfálkoztam; ne bajmolódjon a zárakkal! Hagyja nyitva az ajtót, hiszen aki eddig be akart jönni, az úgyis bejuthatott. Szekusok például a lehallgatókészülékkel és a távolba futó vezetékkel, majd később az odahelyezett gyilkos porral, amely a bennlakót alattomosan szétroncsolja. A méreg már a szekrényből szivárgott és párolgott, a ház gazdája csak isteni szerencsének köszönhetően fedezte fel. Ama januári délelőttön, a havas erdei út torkolatában a sikaszói téli tájban elmerülve, álltunk a szikrázó napsütésben, s várakozva a gépkocsira, néztük, mint húz el egy rönkszállító teherautó Udvarhely felé. „Pusztul Árpád erdeje, viszik ezeregyszáz esztendőnket” - meredt a távozó fuvar után. Megszámolta: tizenegy szál öreg fenyő feküdt holtan a hargitai mozgó ravatalon. A VARTEPLOMOT, mely a reformációig a ferencesek otthona volt, feldúlták Basta katonái, majd felégették a Vásárhelyre betörő török csapatok. Istennek és a reformációnak becses házát mégse viszontagságos évei148
