Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11-12. szám - András Sándor: "Nyugaton a helyzet változatlan"
megtapasztalható rossznak, betegségnek, szerencsétlenségnek. A világot más fogalmakkal és eszmékkel gondolták, egyebek közt se nem könyörtelennek, se nem könyörületesnek, nem az ember szempontjából, de akkor az embert magát is másként. 5. De jelent-e ez valami válfajában mást, mint amit költők az országban is megtehettek? Egy 1971-ben a Szépirodalminál megjelent könyvből, címe egy Kassák-versé volt: A magunk kenyerén, hadd idézzek Dobai Pétertől: „Habár az öt év alatt a filozófiatörténet néhány hozzám közel álló gondolkodóján kívül kizárólag nyelvekkel és általános nyelvészettel foglalkoztam, szakdolgozatomat mégis Camus regényei és életfilozófiája közötti kölcsönhatásról írtam. Ebben az a különös, hogy Camus most már semmit se jelent a számomra, sem íróként, mivel humanizmusa, mint annyi magyar epigonjáé, puszta deklaráció és alig szégyellt pátosz, filozófiája pedig redundáns moralizmus. Az ember úgy helyezkedik el saját történelmében, hogy sem az egzisztenciája felől nem lehet megközelíteni valóságos történetét, sem a története felől nem tudjuk teljesen megérteni közvetlen egzisztenciáját. A művészet mindenkor közelíti ezt a két episztemé-pólust, de most már az esztétikai interpretáción túl, feltétlenül szükséges a cselekvő magatartások felkészítése és felszentelése, és ez a művészet mostani startégiai egyedüllétének oka az általános elidegenedésben.” (85. o.) Nem az egyetértés vagy a vita kedvéért idéztem ezt, csak azért, mert úgy hiszem, ilyesmit akkor is írhatott volna, ha Nyugaton él. Dobai persze különleges ember, tengerjárón dolgozott, mielőtt egyetemre ment volna, mégis egy dolog, hogy ő milyen ember, és egy másik, hogy az idézett írás megjelent Budapesten 1971-ben. Csoóri Sándornak Dobai-felvezetésében pedig például ez is olvasható: „A szabadság esélyeit és formáit kereső életösztön a nyelvet szemeli ki gyakorlótérnek. Nyilván abban a reményben, hogy ha a játéknak, a kalandnak, a forradalomnak, az igazi tudásnak egyelőre nincs tere a valóságban - a nyelv tág világán belül kell neki hegyet, utcát, égboltot keresni. Dobai a szavak keresztrefeszítése helyett egyrészt belekezd lejáratásukba, másrészt újoncképzésre vonultatja be őket.” (60. o.) Lehetett-e máshogyan, szabadabban írni Nyugaton? Nem tudom, azt hiszem, nem. Politikai vonatkozású verseket persze az országban megjelentetni nem lehetett, de a Nyugaton írott és megjelent versek javarésze nem volt politikai, az egészét mégsem lehet politikai részével jellemezni, nem mondható, hogy a Nyugaton élő és író költők teljesítménye politikai verseikben mérhető le, mintha az lett volna az ő - egyéni teljesítményektől független - hozzájárulásuk a XX. századi magyar költészethez. Voltak persze a politikai mellett morális megkötések is, és a morálisakat a Nyugaton megjelenő folyóiratok és újságok java szintén és szintúgy megkövetelte. A könyvkiadás viszont szabad volt, erre Major Zala kötetei jó példák, és volt egy olyan Ízléstelen és obszcén kiadvány is, mint az amerikai Arkánum. Az elmúlt 16 év tapasztalata könnyen elfeledteti, hogy 1990 előtt mennyire meg kellett válogatni morális szempontból is a szavakat az országban. Még a szójátékokat se nézték jó szemmel. Am a szabadsággal máshogyan is lehetett 110
