Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - András Sándor: "Nyugaton a helyzet változatlan"

élni szerintem, és ha az általános emberi helyzetet, a létezés állapotait tekintve talán nem írhatott senki se szabadabban Nyugaton, máshogyan lehetett.

Magyarországon minden bizonnyal modorosságnak értelmezték és meggátolták volna, ahogyan Siklós István helyezett el nagybetűket itt-ott a szavakban. Kialakult volna-e Magyarországon a vizuális költészet, ahogyan a Magyar Műhelyben, mindenekeló'tt Papp Tibor és Nagy Pál alkotásaiban, Bujdosó Alpár kép-szövegeiben? Egészében a vers-test különféle megbontása, átszervezése történt és sokféleképpen, úgy is, ahogyan Bakucz József csinálta vagy Baránszky László. Ezek szó szerint szembe ötló' tulajdonságok voltak. A csak észbe ötlőket jóval nehezebb jelezni, ész is kell hozzá, és jóval kevésbé is hatottak az országban létre jövő alkotásokra, sőt, mondanám, mindmáig fel-, mindenképpen elismeretlenek maradtak. A más kultúrák és kultúrkörök integrálása lenne az egyik mind hangzásbeli, mind szemantikai jellegzetesség.

Az egzotikum rögtön feltűnik, már kevésbé, ahogyan a környező nyelv költészete, sőt földrajzi és tárgyi világa is beleszövődhetett a szövegekbe mind szószerint, mind célzásokkal-sugalmazásokkal. A magyar költészet a XX. században jóval belterjesebb volt, mint a német, az angol, a francia: idegenkedett a vonzó idegenek bevonásától, más nyelvek szavainak versbeszövésétől is, ami egyébként a mai Nyugaton sem volt annyira túláradó, mint egykor a középkor végén, az ún. spagetti-verseknél, ahogyan például Oswald von Wolkenstein szövögette őket együvé. Úgy gondolom, Magyarországon nem jöhetett volna létre egy olyan vers, mint Bakucz Manökenje, Nobilissinie visioneje, vagy Horváth Elemér Egy fehér néger naplójábólja. De még a magyar orbiton belül maradva se keletkezhetett volna az országban egy olyan ironikus-patétikus, mindenhonnan összeörvénylő szókavalkád, mint Vitéz György Missa agnosti- cajz. No és a mind politikai, mind erkölcsi szabadság nyugati publikációs lehetőségei nélkül hogyan is jöhetett volna létre Kemenes Géfin László Fehérlófia című alkotása, párban egymás mellett a híres Brezsnyev-leírás és a hírhedt bugyi-szüret. Esterházy Péter Egy nő című könyvéről írta Nádas Péter, hogy vele lett „nagykorú” a magyar irodalom, szerintem ez már jóval korábban és „nagykorúbban” megtörtént a Fehérlófiaban.

Ha úgy tetszik, a Nyugaton létrejött versekben az egzisztenciális elha- gyatottság, szorongás és kiábrándulás mellett nem az a mosoly jelentkezett, amellyel Camus Sziszifuszi követte a völgybe ismét visszagördülő sziklát; nemcsak az a könnyedség, amellyel a „rolling stone” utalt - Bob Dylan dala mellett - a mondásra: „a gördülő kő nem gyűjt mohát” („a rolling stone doesn’t gather moss”); volt egyféle tobzódás is, Nietzschétől megörökölt dioníiszoszi tánc: a keserű mellett nagy és felszabadult nevetés is, nem a nagyidai „mire megyünk ketten”, hanem egy „mire megyünk együtt”, mi, földiek, magyarok. Azt hiszem, 1956 és 1990 között a költészet Magyarországon nem lehetett ennyire felszabadult, törődve nemtörődöm, szabad. Ez nem azt jelenti, hogy jobb volt, csak azt, hogy más. Ebbe a másba fértek bele az akkori magyar- országi rendszer ellen és az 1956-os forradalom és függetlenségi harc mellett elkötelezett politikai versek. Együttesük volt és maradt, szerintem, nemcsak rendszer-, de rendkívüli is.

111