Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Mánta György: Szajkótoll a súgólyukban

Nemrég nősült barátom megkért, hogy első illegális randevúján - egy eldugott óbudai kocsmában - „falazóként” én is jelenjek meg. Jutalmul azt ígérte, hogy a velük tartó másik lány az enyém lehet. Barátom megtartotta a szavát, de mielőtt sikerült volna bizalmasabb kapcsolatot teremtenem a Piroskának nevezett lánnyal, mintha a föld alól bukkant volna elő, akár egy garabonciás, Zsoli jelent meg az asztalunk előtt. Kópésan rám mosolygott, szertartásos udvariassággal megemelte a fejfedőjét, aztán szájon csókolta Piroskát, majd kart karba öltve kikísérte a vendéglőből.

Valamelyik reggel a Hírlaptár kiegyensúlyozottságáról ismert fiatal munkatársa meglepően komornak, kapkodónak, sőt ingerültnek mutatkozott. Szokatlan viselkedése, ahogy a többieknek, nekem is szemet szúrt. Baráti viszonyban álltunk, ennek ellenére hosszú órákon keresztül kellett faggatnom, hogy szóra bírjam. Ekkor derült ki, hogy Pista nem tud megszabadulni annak a rémálomnak az emlékétől, amely éjszaka kiugrasztotta az ágyból: egy hatalmas muraközi igásló - nőstény fajtársának vélve - fölágaskodott, majd poklot idéző, ördögi nyerítéssel rá akarta vetni magát.

Pista ezt az álmot később valószínűleg másoknak is elmesélte, s így szerzett róla tudomást Zsoli: ő ennél jobb ötletet senkitől sem kaphatott volna. Rövidesen meghallottam, hogy egyik-másik kollégámat félrehívja a folyosó sarkába, s mintha egy hétpecsétes titkot leplezne le, a fülükbe súgja: „Képzeljétek, ezt a szerencsétlen Mántát tegnap éjjel meghágta egy sörösló”.

Megelégelve az efféle ugratásokat, elhatároztam, hogy visszavágok. „Nemes bosszúm” színhelyéül a büfét szemeltem ki, ahol Zsoli a barátaival reggelente kávézni szokott, miközben tette a szépet a pult mögött serénykedő kívánatos Ancikának. Türelmesen megvártam, amíg valamennyi híve köréje gyűlik, azután eléje léptem, kezet nyújtottam neki, majd az ő jellegzetes modorában, s a hanghordozását utánozva a képébe mondtam, hogy: „Szervusz. Óriási figura vagy, öregem. Faszod a helyén van?” Hogy méltóképpen koronázzam meg a tréfámat, ahogy ő szokta, a választ én sem vártam meg, hanem gyors léptekkel iszkoltam ki a büféből. A falakat rengető, fergeteges kacagás vagy inkább röhej a folyosón ért utol, „alakításom” sikerét bizonyítva.

A későbbiekben legjobban az lepett meg, hogy Zsoli, mint aki napirendre tért a kinevettetése fölött, heteken keresztül szóra sem méltatta a történteket, és ugyanúgy viselkedett velem, mint azelőtt. Az eszembe sem jutott, hogy észrevétlenül, kitartó szívóssággal figyeli minden lépésemet, keresve az alkalmat, hogy megtorolja a hiúságán ejtett csorbát.

A szervezetemben felgyülemlett salakanyagoktól én rendre a lakásunk WC- jében szabadultam meg, s a könyvtári illemhelyet csak akkor kerestem föl, ha a feszülő hólyagom félrevonulásra késztetett. Egyik nap azonban, amikor épp az olvasótermi felügyelet tisztét töltöttem be, a beleim - merőben váratlanul - akkora háborgásba kezdtek, hogy szakítanom kellett a szokásommal. Zsoli ezt a pillanatot böjtölte és leste ki.

Miután kedvenc kolléganőmet, Évát megkértem, hogy helyettesítsen a katedrán, futólépésben iparkodtam a WC irányába. Az illemhely női és férfi részének előtere közös volt, ahogy a fülkéket elválasztó falakat sem borította külön tető, ami tehát itt vagy ott történt, azt mindenütt lehetett hallani.

67