Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11-12. szám - Réthy Zsolt: Véletlen séták
R É T H Y ZSOLT Véletlen séták Napok óta semmi hír nem volt a lányról, és ez a tény teljesen ráült a gondolataira. Sakkozni próbált az öreggel, de a figyelme minduntalan elkalandozott. Furcsállom, hogy matematikusnak tanulsz, mégsem tudsz játszani. Túlzás, hogy annak tanulok, felelte bizonytalanul Cserszegi. Bejárt előadásokra. Összebarátkozott néhány csodabogárral. Semmi több. Hátradőlt a széken, jelezve, hogy részéről véget ért a parti. Nyújtózkodott. Képzelje, Sanyi bátyám, hamarosan megjelenik egy novellám! Ma délelőtt szóltak... Megpróbált közömbösen beszélni, mintha nem izgatná az egész. Még egyet, kocogtatta meg a korsó oldalát jeggyűrűjével az öreg. Álmosan bólogatott. Cserszeginek eszébe jutottak az otthoni poharak a karcolásokkal. A poharakról meg a strand. „A lány arca odatapadt a Gellért fürdő kerítéséhez. Fogták egymás kezét. Lényegtelen dolgokat mondott, félhangosan. Idegesen nevetett. Hirtelen megragadta a fiit csuklóját, és húzta-rángatta volna befelé, de a vas nem engedett. A másik kettő szótlanul, irigykedve nézte őket. »Van magánéletük«. Be kellene jönnöd, mondta a lány. Ne menj el így. Mintha a másik kettő ott sem lenne. A fill vállat vont. Mezítlábas cigarettát vett elő. Rágyújtottak mind a négyen. Nem vagiok úgy öltözve..., vetette oda kaján vigyorral. Ezt ne csináld! A lány minden eges slukknál ráncolta a homlokát, mintha elmélyülteti gondolkozna. A kabinszekrény kulcsával játszott. Nem szóltam, fújta ki a füstöt a fiú. A kerítés tövében kinőtt gazt rugdosta. Jön a hullám!, hallották a medence felől. A lány hátrafordult eg pillanatra, aztán gyorsan vissza. Mondani akart valamit. A fiú gyorsan elköszönt. A villamosmegálló felé vették az irányt. Este látlak?, kiabált utánuk a lány. Biztos, szólt vissza a fiú. Olyan súlytalan volt a válasz, mintha ki sem mondták volna. Csendben ültek a villamoson. Láttátok, olyan volt, mint eg zebra a ketrecében?, nevetett aztán. A másik két srác is vele. Pedig gyűlölték abban a pillanatban. ” Kapok majd tiszteletpéldányt... De nem bírom kivárni. Odasétálok az újságosbódéhoz. Forgalmas helyen. Az a szám megjelent már, amelyikben a Cserszegi-novella...? Az újságos megvakarja a fülét, és értetlenül néz rám. Nem kérdi, ki a bánat az a Cserszegi. Májusi szám!, dobja a pultra megvetően, ezzel tud szolgálni. 44
