Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre - "Na ne"
3 ALEXA KÁROLY Könyvről könyvre - „Na ne" . .mert mi egyéb az írónőség, mint be nem vallott, eltakart, félbeszerbe alkalmazott nőemancipatio, e bohó és bűnös tan, mely senkit sem tenne oly szerencsétlenné, mint éppen a nőt, kinek sorsán javítani akar.” Éppen másfél évszázada írta le ezeket az elhíresült sorokat írónőink című hosszabb dolgozatában Gyulai Pál - a női nem feltétlen tisztelője, sőt lovagias rajongója -, s azóta, ha más érdembeli változás nem is történt, annyi igen, hogy a női egyenjogúság eszméje aligha kérdőjelezhető meg nyilvánosan azokon a földrajzi térségeken, amelyek - ilyen-olyan arányokban - az antik civilizáció tanulságait, a kereszténység és a felvilágosodás tanait vallják az államélet és a társadalmi együttélés vezérelveinek. Gyulai kitűnő - sőt: nagy - kritikus lévén, még szerencsés is annyiban, hogy kora magyar irodalmában jelentős írónő nemigen akadt, szenvelgő és bájolgó, viszketeg, passzionátus, akarnok, gyermekded vagy zavart lelkű megszállott annál több, közéjük sorolva sógornőjét, a szegény Szendrey Júliát is... Tehát mivel nem kellett - mondjuk - egy Üvöltő szelek-féle „női” regényremekléssel szembesülnie Magyarországon, okkal-joggal írhatta le moró- zus mondatait írónőinkről: „Nem bírnak elég nyugodtsággal a közvetlen és mély intuitióra, nincs elég erejök az akarat és lelki tehetségek összpontosítására..., ... legsikerültebb műveikben is mindig érezhető bizonyos habozás, lágyság, egyformaság, töröttség, meghasonlás..., ... az angyalból démon lesz, önmagáé vagy másoké, ha túllép körén, ösztönei helyett kételyeire hajt, érzéseit reflexiókba olvasztja föl s hiú ismereteket hajhászva, kiszárítja szívét, megbe- tegíti phantasiáját..., ... ezer változatban ismétel két alakot, oly férfiút, kit óhajt és keres, de aki lehetetlen, és olyat, kit látni vél és gyűlöl, de aki sohasem létezett..., ...nőiségökkel vigasztalják, mentik magokat s éppen akkor, midőn nőiségökről akarnak lemondani..., ... a nőnek, ha egyszer elveté a gyöngédség és szemérem félénkségét, mindig több önbizalma és bátorsága van, mint a férfiúnak, mert szenvedélyesebb s kevésbé ismeri a veszélyeket... s végül a megnyugvás sóhaja: „...nálunk az írónők nem oly számosak, hogy komoly aggodalomra adhatnának okot...” Elsősorban Fábri Anna és tanítványai búvárlatainak, szövegközléseinek köszönhetjük, hogy a XIX. század magyarországi emancipációs mozgalmairól és a század második felében meginduló „nők által művelt” (N. B. itt és ma még ez a kacifántos megjelölés a legelfogadottabb) belletrisztikai kezdeményekről gazdag és árnyalt képünk van („A szép, tiltott táj felé”, 1996, Kánya Emilia emlékiratai, 1998, A nő és hivatása, 1999). Mind a megátalkodott „szüfrazsett”, mind az elvetemült „macsó” lelkűiét megtalálja a maga csemegéit ezekben a régi iratokban, amelyekben valóban elragadó naivitással keveredik a szabadelvűség és a patriotizmus. „Szeretném ismerni azon férfit, ki a nőt ismeri; de nem szeretném ismerni azon nőt, ki a férfiat ismeri. Egészen, igazi lényeg szerint soha nem ismerendik meg és méltányolandják egymást ugyan a férfi és a 91
