Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10-11. szám - Kálnay Kornél: Ők is itt élnek

ideges. Olyankor tör, zúz. Én megölöm, aki engem idegesít, mondja. A lányokat utálja, minden miattuk van, sziszegi, de nem hajlandó többet mondani.

H. Anita, M. Laci, M. Timi megfélemlített, önmagukat semmire sem tartó gyerekek. Nagyon szigorú anyuka, apuka áll a háttérben. A legapróbb hibáért nagyon kikapnak. Rendszeresen látni rajtuk zúzódást. Olykor az a válasz, hogy beütöttem, leestem, aztán lassan bevallják, hogy mi történt. Egyelőre nem tudják, mi tévők legyenek, csak félnek rettenetesen. A tanítónő nem mer nekik rossz jegyet, beírást adni. Pár éve volt egy tragédia. Egy kisfiú, akit már elsőben agyba-főbe vertek, ha egy fekete pontot kapott, hatodikban öngyilkos lett egy beírás miatt. A tanítónő tudja, hogy az ilyen szülővel hiába beszél. Mindenesetre elmondja az öngyilkos kisfiú esetét, hátha visszaretten valamelyik szülő a veréstől.

O. Zsuzsika olyan szép, mint egy indiánlány. Az apja becsületes, dolgos cigányember, az anyja magyar. Zsuzsikát a széltől is óvja. Soha nem játszhat lent a játszótéren. Jól tanul, sokat olvas. Félek az emberektől, mondja, az emberek gonoszak. Úgy beszél, mintha nem is tudná, hogy ő is az emberek közé tartozik. Van egy hétéves kistestvére, nem lát, nem hall, nem beszél, nem mozog. A kisszobában laknak ők négyen, a nagyszobában a nagyszülők. Az apa újabban betegeskedik, nagy duzzanatok vannak a hóna alatt, egyre több. Műteni kéne, azt mondták az orvosok. Nem szívesen hiányoznék a munkából, mondja, hiszen csak én keresek. Zsuzsikának szeretnénk mindent megadni, szeretnénk, ha sokra vinné.

K. Julcsi vékony, gyenge kislány, ikertestvére is az osztályba jár. Idős szülők sokadik gyermeke, ikertestvére okos, ügyes fiú. Julcsi epilepsziás. Nagyon nehezen megy neki a tanulás, olyan lassú, hogy nem lehet kivárni. A tanítónőhöz annyira ragaszkodik, azt mondja neki, úgy szeretlek, mint az anyukámat. Jul- csiék olyan szegények, hogy még tükör sincs a lakásban. Az apa sokat iszik, egyszer részegen leverte a tükröt, azóta nem vettek. Az apósom is ivott, menti az urát az anyuka, amúgy rendes ember, szereti a családját. Julcsit már elsőben le kellett volna hagyni, de a tanítónő nem tudta megtenni. Ha a testvére egy napot hiányzik, Julcsi már belebetegszik. Nagyon igyekszik, nem tehet arról, hogy gyenge és lassú.

A tanítónő lapozgat. Ezek a gyerekek a legproblémásabbak, de ott vannak még a többiek, az elváltak, a beszédhibásak, a szorongok. Nevek, sorsok, életek. A tanítónő úgy szeretné, ha tehetne valamit értük. Valamit, amitől jobb lesz nekik, a szereteten kívül azonban nem bír mást kitalálni. Az osztályfőnöki órán sokat beszélgetnek. Ki szokott rosszakat álmodni, kérdezte egyszer a tanítónő, és aztán majdnem sírva fakadt a gyerekek álmaitól. Ki mitől szokott félni, kérdezte máskor, s ismét csak döbbenten nézett rájuk. Istenem, gondolta, mindez ott van bennük, s mi minden még! En pedig azt akarom, hogy figyeljenek ide, teljesítsenek, mint egy gép.

A tanítónő tudja, hogy tehetetlen. így hát csak nézi őket, nézi a gyerekeit. Anitát, Irmát, Zolit és a többieket. Aztán az estéikre gondol, meg a reggeleikre, az ürességre, ami körülveszi őket, a fájdalomra és szeretetlenségre, amiben felnőnek majd, a gyerekeikre gondol, az életre, amit majd élni kénytelenek, mert hiába lesz vágyuk egy szebbre, jobbra, ha csak ez jutott nekik.

86