Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Kálnay Kornél: Ők is itt élnek
a K Á L N A Y ADÉL Ok is itt élnek A tanítónő kimerültén néz maga elé. Szeretne rendet teremteni a gondolatai között, de nem nagyon tud. Szidja magát, amiért ezt a pályát választotta. Ha könyvtáros lett volna, mondjuk gyerekkönyvtáros, akkor csendesen, szépen dolgozhatna, azok a gyerekek pedig, akik a könyvtárat felkeresnék, általában érdeklődő, nyitott gyerekek lennének, akik ha már nincs semmi dolguk, akkor szépen hazamennek. Milyen szép is lenne! Ha kérdeznék, válaszolna, ha kérnék mesélne, s játszana is, igen, hiszen szeretett ő játszani a gyerekekkel, amíg nem jött ez az őrült tempó. Ha könyvtáros lenne, nem kellene megismernie a gyermek életét, nem kellene szembenéznie fogadóórán a szülővel, nem kellene bejárni az összefirkált lépcsőházakat. Ha könyvtáros lenne, azokat a gyerekeket nem is ismerné, akikkel itt az iskolában nap mint nap együtt van, mert azok a gyerekek nem járnak könyvtárba. De hát a tanítónő mindig pedagógus akart lenni, mindig hatással akart lenni a gyerekekre, a legképlékenyebb állapotukban akart embert formálni belőlük, szentül hitte, hogy a tőle telhető legtöbbet ezen a pályán lesz képes tenni. Egy darabig sikerült is az illúziót megtartani, aztán sok éven át áltatni magát, mostanra azonban végképp elfogyott minden reménye. Azoknak a tanároknak jó, akik csak a megtanítandó anyagot látják, s a gyerekből annyi érdekli őket, hogy megtanulták-e az anyagot vagy sem. Azoknak jó, akik nem látják meg a gyerek szemében a kétségbeesést, a közönyt vagy a gyűlöletet, akik nem látják mögötte a családját, szomorú múltját, jelenét s egy kicsit talán még a jövőjét is. Vannak ilyen tanárok, de ő nem ilyen. Egy lakótelepi iskolában tanítani már vagy huszonöt éve. A lakótelepen tartósan csak olyan emberek maradnak, akik vagy nem akarnak, vagy nem tudnak kellemesebb környezetbe kerülni. Huszonöt éve bolyong a tízemeletes házsorok között, a sötét, főzelékszagú folyosókon, ennyi idő alatt kialakult az a képessége, hogy ha félórát eltölt egy családnál, már megérzi éjszakáikat, nappalaikat, egész életüket. Ennyi idő alatt megnőttek a parkokban a fák, már amelyiket nem törték ki, tették tönkre gyenge korában, szürkébbek lettek a panelházak, s veszélyesekké váltak este kilenc után az utcák. A tanítónő azért sóhajtozik, mert most különösen nehéz osztálya van. Harmincöt gyerek, s csupán tíz olyan, aki minden szempontból rendben van, teljes családban, szerető, elfogadó környezetben él, helyes értékítélettel, egészséges pszichikummal, értelmes ésszel rendelkezik, s kellő fizikuma is van az élethez. Tíz gyerek! Megérdemelnének egy türelmes, mosolygós tanító nénit, aki nap mint nap hordja eléjük mindazt a tudást, ami a világból megtudható, akivel csendes szeretetben telnek a napok, aki segít nekik megőrizni értékeiket, és segít megvetni lábukat, nehogy elsodorja őket az értéktelenség süvítő szele. Tíz gyerek, akivel nincs probléma, akiket éppen ezért szinte észre sem vesz, mert az a másik huszonöt minden erejét fölemészti. Most olvassa át ki tudja hányadszor a feljegyzéseit. Oldalak teltek meg egy83
