Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10-11. szám - Kiss Gy. Csaba: Egy lengyel író a totalitarizmus természetéről

két, saját viselkedését, gyakran finom öniróniával. A fölidézett beszélgetéseknek az a célja, csakúgy mint a görög filozófusnál, hogy újabb és újabb kérdéseken és válaszokon keresztül jusson el az igazsághoz.

Érdekes tanulságokkal járna művében a Szovjetunió-kép sémáinak módszeres dekonstrukcióját nyomon követni. A párbeszéd meghatározó jelentésképző mivoltából kiindulva lehet például szembesíteni egymással az orosz „pogavarity” (elbeszélget, elbeszélgeti az időt) szó különböző tartalmait. A megszállt Lengyel- országban játszódó első részben a letartóztatások, elhurcolások idején baljós jelentéstartalma volt ennek a kifejezésnek, hiszen a kis elbeszélgetés - mint írónk esetében is - letartóztatást, többhetes vizsgálati fogságot jelentett. Egészen más értelemben bukkan föl a szó a Magyarországon keresztülzúduló front idején, amikor a katonák újra és újra azért keresik a „lengyel professzort”, hogy elbeszélgessenek, emberi szót váltsanak vele, a klasszikus dialógus pozitív értelmében. Fontos célja volt Vincenznek az egyoldalú sémák, képzetek viszonylagosságának az érzékeltetése, árnyalt megvilágítása. Ne feledjük, művét eredetileg nyugati olvasóknak szánta. Az 1954- es genfi négyhatalmi tárgyalások, ahogy a sajtó minősítette, „csúcstalálkozó” adta neki azt az ötletet, hogy először a „Beszélgetések a legalsó szinten” címet adja a tervezett könyvnek. A lengyel író a szovjet világot szerette volna megmagyarázni a nyugati olvasónak, s ezt a párbeszéd újabb síkjának tekinthetjük. Hasonló magyarázatokra kényszerül, mint Joseph Conrad Nyugati szemmel című regényének a narrátora, aki szükségesnek tartotta fölvilágosítani arról a nyugati olvasót, hogy Oroszországban bizonyos alapvető fogalmak egészen mást jelentenek, mint ahogy ő megszokhatta.

Vincenz művében tehát a párbeszédnek mint a konstruktív megértés egyik eszközének különböző síkjai vannak. Hiszen - mint láttuk - nem csak a szovjet világ egyes képviselőivel folytatott beszélgetésekről van szó. Nem közömbösek a párbeszédek helyszínei sem. így az első fejezet címe, A Tatár-hágó is több vonatkozásban utal a dialógusra. Maga a földrajzi hely neve fölidézi a régebbi történelmi tragédiákat, a barbár keleti hódítók érkezésének az útját, valamint a sok évszázadon át itt húzódó magyar-lengyel határ baráti szomszédságának a hagyományát. Ha ezekben a visszaemlékezésekben írónk nem említi is ennek a természetes határnak összekötő és egyben elválasztó jellegét, érdemes idéznünk háborús jegyzetfüzetéből a kárpáti erdőrengetegnek a lau- dációját: „Milyen sokáig voltak ezek a hegyek egy maguknak való ország, százados határt alkottak két ország között. Az Erdős Kárpátokban járván csak itt- ott lehetett Lengyelország vagy Magyarország némi nyomára bukkanni. Azért

Kínai hercegnő (Fotó: Somogyi István)

73