Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10-11. szám - Tornai József: Villámsújtotta kor (részletek az esszékötetből)

zem minden képben, jelzőben, hasonlatban. A fagyfekete víz hidegét furcsa módon éppen a só kétszeri említése fokozza szinte az elviselhetetlenségit. Ady is ráérzett a sónak erre a légkör-súlyosbító jellegére A magyar Messiásokban.

Sósabbak itt a könnyek S a fájdalmak is mások.

Ezerszer Messiások A magyar Messiások.

Persze Mandelstam nem az Ady-féle szimbolizmusra, sokkal inkább József Attilára, Pilinszkyre, sőt Paul Celanra kapcsolja át vagy közvetíti a képzeteimet. Ady a szorongást nem ismerte, a félelmet nagyon is közelről, a szorongást még nem. Az József Attilában, Pilinszkyben erősödik meg és válik a jeges, világvégi, vacogtató csillagok metaforikus alapjává. Mandelstam élete mélységes, levethetetlen szorongás. Lehet, hogy ha nem jön a csaló forradalom, az erőszak apokaliptikus elszabadulása, valahogyan rendezhetővé válik számára a kultúra, a gondolkodás fegyelmezettsége és az egzisztenciális rettegés, melyet úgy látszik, ennyire éber szellem a XX. században nem kerülhetett el? Talán csak félig szenvedte volna meg ezt ez a kétszeresen is fenyegetett ember?

Tudom, hogy Sztálin kétszer is lesújtott rá. Először csak Moszkvából távolították el (a százversztás megtorlás), aztán már a halálos láger. Özvegye sem tudja, hol, hogyan, mikor „tűnt el”. Ennek az Arany János-ian túlérzékeny szellemnek a kínszenvedés és elpusztítása éppolyan bűn, mint Giordani Bruno megégetése volt a Campo dei Fiorén 1600-ban. Mennyivel korszerűbb és európaibb líra Mandelstamé, mint az átlagosan verselő Vinokurové, Voznye- szenszkijé s főleg Jevtusenkóé! Az ő írásaiban kép és közérzet, lét-fölismerés és szabad asszociáció úgy kapcsolódik keményen megrajzolt szerkezetté, mint a legtisztábban dolgozó Audené, Stefan Georgéé vagy André Frénaud-é. Gottfried Benn is eszembe jut róla: olyan tökéletes összhangot teremt az elemi természet tárgyai és szemlélete között. Csakhogy Benn mindig tele van délszaki nosztalgiával, Mandelstam teljesen jeges és északi lélek. Tisztánlátását semmi sem homályosíthatja el. Még az oroszokra annyira jellemző „fölelemelő érzések” vagy eszmék sem.

Számomra minden Mandelstam-költemény ítélet a világ fölött.

Egyik-másik határtalan szigorral párosulva, mások kevésbé erőteljesebben, de ugyanolyan visszavonhatatlan logikával. Kevés a hangulatilag oldottabb pillanat ebben a költészetben. Ilyen a Moszkvai eső, a Párizs, a Konybazúgban vagy a Feodoszija, a Pét érv ár ott megláthatlak újra és hasonlók. De ezek még legtöbb- nyire a ’20-as évekből valók. 1930-ra, 1937-re minden elsötétül: jönnek a vég, az üldözés esztendei. Ekkor íródik a Pala-óda, a Voronyezs, 1937, az Erdőbe, oroszlán-verembe taszított. Van támasza még ezekben az időkben is: az egész klasszikus görög és latin múlt, a Szentírások költészete. De már elsötétült, már sarkvidékien hideg minden. Mandelstam mindig pontosan lát, azt is, hogy ami jön, elkerülhetetlen:

68