Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10-11. szám - Tornai József: Villámsújtotta kor (részletek az esszékötetből)

a biológiai zavarok és a környezet tönkretevése felé haladunk. Félek, hogy ebben a világban nem lehet más vigaszunk, mint az ő tisztán-látó költeményei.- Ennyire sötéten látsz mindent?- Nem rólam, Flolubról van szó.- Nehogy azt hidd, hogy nem értek veled egyet, csak abba kapaszkodom bele, hogy Holub valami merőben újat is ajándékozott nekünk a lírájában. Mert nemcsak paradox, nemcsak groteszk, de már-már eléri az abszurd költészet bugyrait is. Nem mondom, hogy már teljesen, de az Amerikáién, a Rövid értekezés a fákon termő macskákról című és az egész Értekezés-sorozatban vagy az olyan metaforákban, mint az, hogy: „A kentaurok szerelme örök, mint a kerékbetörés”, a Merényletben, az Utolsó ítéletben (a többit nem akarom fölsorolni) nem láthatok mást, csupán az abszurdot.- De azért néha szellemes is. Ez az a cseh humor, melyet sehol nem lehet megtalálni, csak náluk. Utánozhatatlan. A Mi más például: „Mi más a költészet, mint agyonütni magunkban a kiskutyát?” Ez a cseh irodalomban és képzőművészetben, filmben minduntalan megjelenő elemi szürrealista hajlam. Az Interferon is nagyszabású vers, azonban szerkezete nem elég tiszta.- Annál jobban tetszik nekem az olyan halálosan gúnyos tautológia, hogy: „A felvilágosodás idején a fény azért volt, hogy látni lehessen a felvilágosodást.”- Ha már a fénynél tartunk: mi az, amitől időről-időre újra elolvasod majd Holubot?- Az, hogy férfiasán tiszta a feje. Hogy remekül bánik a maga és mások által is kitalált lírai kifejezési eszközökkel. Rendet teremtett bennem. Úgy vagyok vele, mint a szintén tudós-lírikus Gottfried Benn pesszimizmusával: méltóságot ad. Régebben azzal kezdtem egyik versemet: De reménykedni nem szabad, reménykedjenek a legbutábbak. Ma is ezt gondolom. S ebben Holub megerősített. Hálás vagyok neki. Hálás. Ahogy a fordítóknak is, Tóth Lászlónak és Vörös Istvánnak: gazdag ajándékkal leptek meg (s remélem, más olvasókat is, akik a nagy költészetet nem tévesztik össze a szép vigasztalásokkal és színes hangulatokkal elaltató blöffökkel).

IRÓNIA ISTENNŐ. KÉT LENGYEL KÖLTŐ (ZBIGNIEW HERBERT: AZ ANGYAL KIHALLGATÁSA, TADEUSZ RÓZEWICZ: MEGMENEKÜLT)

Ők voltak, akik szembesítettek a háború utáni lengyel lírával. Nagyon másoknak látszottak, mint a mi költőink. Mint az én verseim. Semmi retorika, semmi fönnköltség, képek sehol. De azért olvastam és olvastam, és láttam magam előtt a Nyugat felől pusztító német, és Kelet felől a még alattomosabban gyilkoló orosz hordákat. A katyini erdő tízezer tarkónlőtt lengyel tisztjét. Wajda filmjében, a Hamu és gyémántban a párttitkár és a Honi FFadsereg katonájának harcát. Fejemben voltak a Csatorna földalatti hőseinek géppisztolysorozatai és

64