Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Tornai József: Villámsújtotta kor (részletek az esszékötetből)
a mégis fölrobbant kézigránát, melyet a németek helyeztek a följárat födelére. Azt hiszem, értettem ezeket a verseket. Milyen más dolgokról írhattak volna a háború, a vereség, az ellenállás, az éhezés, a megalázás és lázadás aknaszilánkjaival az agyukban? Rózewicz az intellektuálisabb, Herbert a fdozofikusabb. De az irónia soha nem hervad le az arcukról. Azt írtam: értettem őket. Pedig ők nem érteni való költők. A modern finn költőkben tapasztaltam ilyesmit. De van egy nagy különbség köztük: az utóbbiak nem szenvedtek annyit a második világcsőd alatt. Ha „a szenvedés szemével” olvassuk Herbert versét: A legszebb tárgy ami nincs nem szolgál vízhordásra nem őrzi a hős hamvait Antigoné nem szorította magához nem fűlt bele a patkány érezzük, hogy a képtelenségig akarja tagadni az úgynevezett lírát. Nem lehet verset írni Auschwitz után? Ok nem is írtak verset, megtagadták, hogy ilyesmit írjanak. Mind ellenvers az övék? Tökéletesen az. De mint már annyiszor a világirodalomban, az ilyen nem szüli a leghalálosabb igent. Kimondhatatlan olvasói csodálkozás Herbert és Rózewicz minden verse. Mindegy, hogy súlyosabb, filozófiai távlata van az egyiknek és szinte (de csak szinte!) könnyedebb háttere a másiknak; azzal, hogy végre leszámoltak a realitással (tudniillik a vers esztétikai értelemben vett formai és egyéb realitásával), forradalmat csináltak. Ráadásul nem a francia szürrealisták módszerével. Persze egyszerűen és pontosan meg kellene mondanom, milyen módszerrel. Azt látom, hogy ez a következetlenség és a vaskövetkezetesség módszere. „Nem úgy mondom el, amit akarok, ahogy várjátok tőlem, de ezzel jobban a fejetekbe tudom villanyozni a ...” Mit? Mit akar Herbert és Rózewicz? Nagy költészetet keményfém-kivitelben. Olvasom például Rózewicznél: Huszonnégy éves vagyok megmenekültem mikor a vágóhídra vittek Költészet ez még, szavak koszorúja? Igen, ez nagy költészet, a halálról, amely az életről szól. Csak a puszta szavakat, fogalmakat teszi egymás mellé ez a két költő. Nem tölti ki a köztük tátongó repedést líra-ragaccsal. Ezt csodálom. Hogy a líra hiányával vágják szemembe a lírát. Szégyellem magam, hogy 65
