Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10-11. szám - Tornai József: Villámsújtotta kor (részletek az esszékötetből)

- Valószínűleg teljesen hitetlen. Mármint szokványos templomba-járó értelemben. Néha intellektuális költőnek érzem, hát persze, hogy az eszére hallgat, nem úgy mint az úgynevezett „szakrális, áltatatos költők, akik »mély« meggyőződésük egyedül üdvözítő igazságáról »dalolnak«.- Azon én is eltűnődtem, hogy intellektuális költő-e, mint Szabó Lőrinc, aki folyton analizálta önmagát és a világot, amelyben élt. Holub ehhez a „hagyományos” formához képest inkább groteszk, posztmodern. A posztmodernnek persze abban a pozitív értelemben, mely szerint a modernség utáni, tehát a mai, XX. századi állapotunkban előre kell menni, s tovább kutatni a tudományos, művészi, politikai lehetőségek felé.- Komolyan azt gondolod, hogy a meglehetősen kiábrándult, bár a biológiai eredményekben bízó Holub látott jövőt az emberiség előtt? Szerintem nagyon rossz véleménye volt a homo sapiensről. Szokás ezt úgy beállítani, mintha ez a negatív kép pusztán a totális diktatúra viszonyai között lenne érvényes.- Miért, szerinted nemcsak abban?- Nem, mert Holub ennél sokkal többet tudott és gondolt a múltról, a történelem eseményeiről. Ez a keserű reflexió egyetlen verséből sem hiányzik. Főleg a legsúlyosabbakból nem. Ilyen például az Anamnézis. Bármelyik részt idézhetném, de maradok a csak legkétségbeesettebb-csúfolódóbb soroknál:

Es hallom a cromagnoni üvöltést és a kóborló hordák lihegését, kiket az erdőkből a sztyeppék süketségéből a némaság felé visz a szimatuk

És hallom az embert körbefonó bölcsődalokat, és a négy égtáj irányába befogott lovakkal széttépettek recsegését

De miről is van szó, uraim, miről?

Meg-megbotlunk még a széttört harci kalapácsokban és a karmaink még fejletlenek.

Az a néhány szó pedig, amit ismerünk - macskanyávogás a víz alatt.

Az utcasarkon Darwin koldul,

Walt Whitmannek meg lyukas a fenekén a nadrágja.- Tehát: miről is van szó, uram?- Arról, hogy Holub nem marad meg a posztmodern nyelvi berögzöttsé- geknél. Olyan általános képet rajzol az emberi helyzetről, olyan tükröt tart elénk, amely minden, csak fényes nem. Egymás után mutatja föl ezeket a tükröket, és nem talál egyetlen vigasztaló képet sem bennük. Ongúnyos versei egyre időszerűbbek lesznek, ahogy a század háborús állapotaiba, a szaporodás,

63