Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Kakuszi Péter: A gyilkosság mint motívum Márai Sándor egy fiatalkori írásában
szöveg csak nehezen olvasható változatban hozzáférhető, de helyenként utalok a lényeges eltérésekre. Az elemzés alapjául a magyar nyelven publikált írást tekintem. Az írás több vonatkozásban és helyen a riport műfaját idézi, az újságírói „objektivitás látszatát” kelti, az objektivitásra való törekvést kiemelendő. Ezt igazolja első néhány sora, amely egy riport műfajban írt publicisztika bevezetésére emlékeztet. Mintha a szerző a szigorú tényközléssel az események értékelésétől és érzelmi viszonyulásától mentesen egy olyan szenzációról írna, amely Magyarországon éppen úgy, mint Németországban, viszonylag széles tömegek érdeklődésére tarthat számot. „A párisi esküdtszék előtt rendkívül megható formák között játszódott le a huszonhárom éves lengyel színésznő perének főtárgyalása, aki »szánalomból és irgalomból« megölte rákbeteg vőlegényét, a lengyel festőt. A fiatal lány neve: Stanislawa Uminska s egész Párizs örült, mikor felmentették.”2 Az első sorok után azonban tapasztalható, hogy szó sincs a tudósítás tárgyától távolságot tartó szerzői pozíciónak, hanem a szépirodalmi jegyeket is bőven magán viselő újságírói-írói szöveg szépirodalmi alkotásként, fikcióként is értelmezhető. „Ha olvasóként feltételezzük, hogy egy esztétikai folyamat befogadói vagyunk, akkor a jelanyag (szöveg, szövegvilág) előre nem kódolt tulajdonságai között is próbálunk kapcsolatot találni, majd pedig ezeket összefüggésbe hozzuk az előre kódolt tulajdonságokkal... a teljes jelanyag lehetséges felhasználása... nyilvánvalóvá teszi, hogy minden esetben a befogadó rekonstruálja, ill. konstruálja meg a kódot .”’ Bőven találunk példát a szövegben a narrátor határozott vélemény- és érzelemnyilvánítására. „Sehol a világon olyan nagy cirkuszt nem csinálnak a bűnperekből, mint Párizsban, ha nő az egyik szereplő.”4 A német szövegből hiányzó, de a magyar változatban mintegy függelékként odaillesztett szakasz bevezető mondata pedig a tárgyilagos közlésre való törekvés igényétől mentes narrátori megnyilatkozás. „ Az utolsó mondatokat már én is sírva írtam.”' A cím - mint ez az írás elolvasása után világossá válik - az értelmezés egymással ellentétes lehetőségeit feltételezi. Semmiképpen nem tűnik a két eltérő értelmezés a szövegtől független és önkényes spekulációnak. A hős szó egyrészt jelenthet piedesztálon álló személyt, aki helytállásával, valamely tettével példaképnek tekinthető, de jelentheti egy film vagy éppen egy irodalmi mű főalakját, egy fikció főszereplőjét is, aki egyáltalán nem biztos, hogy egy értékrendjét tekintve meghatározott közösségben helytállásával példamutató, sőt ennek lehet ellenkezője is. A fent idézett bevezető sorok után a német szövegváltozat - direkt módon - felveti az eutanázia problémáját is. „Der Prozess warf wieder die Frage, die ewig aktuell bleibt, auf: darf der Mensch seinen Mitmenschen aus Mitleid töten?”'’ A magyar változatban ez a kérdésfelvetés - direkt módon - nincs benne. A narrátor tartózkodik attól, hogy ebben a kérdésben véleményt nyilvánítson, nem ezt a problémát állítja az írás középpontjába. 56
