Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre, Spiró György: Fogság

gazdagságával és tulajdonságainak állandó változásával járhat együtt. Helyesebben: változtatásával - hiszen az elbeszélő alakítja őt kénye kedve szerint, hogy az új, meg új helyzethez igazodhasson. Tud legalább három nyelvet (ezzel is „megháromszorozza” magát), hallatlanul olvasott, vallásában-hitében szkeptikus, tehát képes figyelni mások tanaira, nem szeret senkit, tehát nem zárkózik be egy szőkébb emberi családi körbe, ért a felsőbb matematikához, szereti a színházat, jól fest, jártas a mozaikrakásban, kereskedik, beletanul a földművességbe, meg az asztalosságba, kiváló távolugró, rétor és mesemondó... S ami a legfontosabb: állandóan másnak hiszik, mint aki, ezért kerülhet elképesztőnél elképesztőbb helyzetekbe. Résztvevő is meg tanú is, meg - mivel rosszul lát, tehát befelé néz — kommentátor is.

Sorsa mégsem kelt együttérzést, kalandjai izgalmat, eszmefuttatásai komolyabb szellemi kihívást. Karakteres karaktertelenség jellemzi: jellem helyett karaktertelen karakter, írói médium. Nincs köze semmihez, se eszméhez, se emberhez, se a múlthoz, se a fajtájához, se a jövőhöz. Egyedül apját szereti, aki már nincs és a fiát, aki nemsokára nem lesz. Júdeábán „római zsidóként mennyire kétértelmű a helyzete és valójában Rómában is”, érzékelteti, s a Szentföldön „Nézte az arcokat, és kevés kivétellel idegennek tűntek.” A regény csöndesen elúszó zárófejezetében mondja az auktori hang: „Nem akar semmit. Le akarja élni az életét valahogy.” Úri egy olyannyira hihetetlen sorstörténet megnevezettje, olyannyira kívül áll mindenen, amennyire benne van mindenben, oly szkeptikus, hitetlen, közönyös és viszolygó, olyannyira illúzi- ótlan, hogy csak ott van egy nagy történetben, de nem reprezentálja azt. Es nem sok szépet meg jót mondhatunk a többi szereplőről sem, csúnyák, csalók, hisztérikusak, alakoskodók. Hasonló a tabló, mint a Kerengőben, csak tágasabb, és a térnek meg az időnek hatalmasabbak a dimenziói. Karneváli regény is akar lenni és „realista” nagyregény is, csak egyik sem eléggé radikálisan az.

Ennyi bíráló megjegyzés, ennyi kétségbevonás után és ellenére mi teszi Spi- ró Fogságit mégis érdemleges regénnyé és méltányolható teljesítménnyé? A bátorsága, a szellemi függetlensége, elfogulatlansága és igényessége. A regénynek mint regénynek természetesen vannak remek jelenetei, közülük is kiemelkedik az alexandriai pogrom előzményinek bemutatása, majd maga a pogrom vagy a judeai falusi élet láttató rajza, a zsidó vezető réteg belviszonya- inak ábrázolata. Ennél azonban izgalmasabbak a szellem kalandjai: a kor nagy kérdéseinek legtöbbje így vagy úgy meditáció és diszkusszió tárgya lesz. A középpontban természetesen a zsidóság vallási, szellemi meghasonlottságának és morális csődközeli helyzetének bemutatása és elemzése áll. Számos állítása fogja irritálni az elfogult zsidó olvasót, pl. az olyasfélék, hogy a zsidó háború idején „több zsidót öltek meg a zsidók, mint a rómaiak”, hogy Úrinak „a máglyán fulladozó zsidók látványa nem töltötte el a lelkét kívánatos részvéttel és borzalommal”, vagy „most megint azzal büszkélkednek a zsidók, hogy ők szenvedtek a legjobban, hát ezt nem lehet elviselni bennük!” S a keresztény olvasók mit szóljanak ama idősebb, kövér, ápolatlan, loncsos szakállú alak láttán, aki azonos itt a Megváltóval? S mit ama félnótások és rosszhiszeműek gyülekezetét nézve, akik az első hitvalló keresztények volnának? Nagyon izgalmasak

78