Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 1. szám - Fűzfa Balázs: "Jasznaja Poljanában is bevezették a villanyt" avagy van-e "másik" kritika?

létre, mint a Magyar Elektronikus Könyvtár, a Digitális Irodalmi Akadémia - vagy tekintsük az újabbakat és a kisebbeket: mint a Litera portál egésze, a Terasz irodalmi szekciója, a Dokk nevű kikötő, a Bölcsészettudományi Informatikai Önálló Program (BIÖP), az Inaplo vagy a (már megszűnt) Irodalmi Vademecum - s hogy egy szerzői honlapot is a csokorba vegyünk: mint Balia D. Károly portálja. Mára azonban - e nemes törekvések ellenére - be kell látnunk, hogy minden irodalom közelében élő ember tisztában van ugyan vele, hogy az irodalom is igen gyorsan digitalizálódni fog, mint ahogyan életünk egésze, ez a folyamat azonban mégsem olyan erővel és tempóval zajlik, mint ahogyan szeretnénk/sze- retném látni.

Hisz teljességgel érthetetlen - ahogy fentebb is utaltam erre -, hogy a magyar irodalom „krémje” miért nem mutat érdeklődést ama lehetőségek iránt, melyeket az irodalom digitalizálása, illetve a digitális irodalom jelent. Holott az elmúlt húsz évben - ha tetszik: a posztmodern korban - olyan, a könyvformátumból kikívánkozó, a linearitáson alapuló szövegképzést és olvasói beállítódásokat legyőzni szándékozó nagy kísérletek születtek nálunk, amelyek még a középiskolai kánonba is bekerültek. Hadd hivatkozzunk itt most csak a posztmodern egyik öndefmiáló klasszikusára, az Iskola a hátúmmá, illetve az Ottlik köpönyegéből (is) kibújó Termelési (kisss)regényrt, s épp csak utaljunk egy másik fajta kísérletre, amelyik szintén a megszokott prózaépítő formák felbontásával vélte ábrázolha- tónak a teljességet, Temesi Ferenc Por című szótárregényére (amely ma már szintén megemlíttetik legalább a tankönyvek kislexikonában).

Az internet pedig igazán otthona lehetne azoknak a szövegformáknak és szövegalkotási módoknak, amelyeknek lényege a hipertextszerűség, a többértelműség, az „elágazó ösvények” (Borges) epikus ábrázolásának lehetősége, a két-, három-, sokfedelű narráció megjelenítése. S mégsem költöznek az internetre a meglévő művek hipertextes átiratban, genetikus kritikai kiadások sem születnek sorjában, s alig is vannak a hálón ilyen típusú alkotások - néhány kivételtől eltekintve, mint például a Horváth Iván vezette BIÖP kritikai Balassi-, Zrínyi-, József Attila-kiadása (ez utóbbi szerző minden cikke és tanulmánya) vagy az ugyanitt található elméleti alapvetések a hálóirodalomról. Ezek „élén” található a Horváth Iván jegyezte, Magyarok Bábelben című, digitálisan olvasandó könyv, s eme portálon akad már igazi digitális/digitalizált szépirodalmi alkotás is (Szilágyi Ákos, Karátson Gábor és mások munkái - vagy Füst Milán A feleségem története című regényének motívumtérképes kiadása); ráadásul pedig zenét is szerezhetünk egy „Mozart-program” segítségével. De ilyen alkotás Ódorics Ferencék Fuharosok-interpretációja2 is. Kivételek akadnak tehát, de egyelőre elsősorban csak annak örülhetünk, hogy ma már legalább a magyar irodalom volt és élő klasszikusainak művei (nagyrészt) elérhetők a hálón.

Mi lehet hát az oka, hogy Magyarországon az igazi számítógépes költőmesterség lábra nem tud kapni?

Az első valószínűleg anyagi ok: ma még túl sokan kötődnek a könyvkiadás megszokott formáihoz. Túl sokan élnek belőle ahhoz, hogy gyorsan - részben - megváltozhasson. Néhányan a tőkéjüket, sokan a munkaerejüket nem tudják elég gyorsan mobilizálni, és egy másik gazdasági ágban (a háló gazdaságában) működtetni. Ez természetes. A második ok bizonnyal a „megszokottság gyönyö77