Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Marczell Péter: A Klapka-emigráció Ister páholya

MARCZELL PÉTER

A Klapka-emigráció Ister páholya

A Genfi Állami Levéltárban (.Archives eV Etat de Geneve) 1849-től 1867-ig 23 magyar eredetű külföldiről (étrangers d'origine hongroise) találtam aktavezetést: húsz férfiről és három nőről. Az érintettek közt nem szerepel sem Klapka, sem Puky, mivel az előbbit leadott útlevelei alapján jogilag osztráknak, illetve amerikainak tekintették, az utóbbit pedig franciának. Kolóniájuk főleg magasrangú katonatisztekből tevődött össze, akiknek körében három tábornok tarthatott igényt a rangidősségre: az örmény Czetz János (1882-1904), Bem vezérkari főnöke; Klapka; és Vetter Antal (1803-1882) altábornagy, egy időben hadügyminiszter. Másik pólusukat - egy eredetileg köznemes prelátussal - főnemesek alkották. A hölgyek szabadon utazgató mágnások voltak. Rájuk ragadt egy osztrákból átmagyarított „kétes elem” is, akinek a feladata alighanem a provokációból és a besúgásból állt.

A kiegyezéskor, vagy már előtte, szinte mindegyikük hazament. Ez alól kivételt képez Asztalos Sándor ezredes (1823-1857), akit egy lengyel bajtársa párbajban megölt; Czetz, aki végül is felesége hazájában, Argentínában telepedett le, s ott nagyon szép katonai pályát futott be; Kertbeny (Benkert) Károly (1824-1882) szépirodalmár, a gyanított ügynök; és Podhorszky Lajos (1815-1891) orientalista, aki idős korában szívesebben élt Párizsban, mint Budapesten.

Mint azt gróf Almásy Pál (1818-1882) és Horváth Mihály (1809-1878) püspök, volt kultuszminiszter példája mutatja, az 1849-es magyar emigránsok genfi kötődését megnehezítette a helybeli provincializmus és a honvágy. Elbizonytalanította osztrák elbírálásuk hullámzása is. Tovább lazítottak rajta krími, olasz, lengyel és porosz politikai-katonai kísértések. [(1) A vallásvédelem ürügyével 1853-ben kipattant a „krími háború” Oroszország és Törökország között, melyet francia, angol és (1854 végétől) szárd szövetségeseivel az utóbbi nyert meg. A várakozások ellenére Ausztria nem vett részt benne, de hasznot húzott belőle, amikor az oroszok elfoglalta majd kiürítette dunai hercegségeket gyámságára bízták. (Párizsi békeszerződés, 1855. március 30.) (2) 1859-ben a szárd-francia csapatok felszabadították Lombardiát az osztrák uralom alól. Egy évvel később Garibaldi győzedelmes hadjáratot vezetett Szicília és Nápoly nemzeti republikánus integrálásáért, Szardínia pedig fegyveresen beavatkozott a pápai államokban. Ezek a fejlemények az évtized végén Itália politikai egyesítéséhez vezettek. (3) 1863-ban felkelés robbant ki Oroszország lengyel területein a három részre szakított haza egyesítéséért és a nemzeti függetlenség visszaszerzéséért. Ennek elfojtását megkönnyítette Ausztia cári felzárkózása. (4) 1866-ban a „héthetes háború” alatt Poroszország a königgrátzi döntő ütközetben legyőzte Ausztriát.]

A menekülteket természetesen összetartotta a közös anyanyelv, műveltség és tragikus múlt. Számos esetben hozzászámíthatjuk annak a szabadkőműves43