Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - "Ördög már veletek" - Nagy Gábor: "... a világ képeiben mi vagyunk" A Nagy László-líra korszerűségéről

tudtak hozzátenni (Kányádi egyébként a prózában írott portréversekben is Nagy László követőjének tekinthető). Ratkó József a közösségi felelősségvállalásban, a folklórösztönzésekben, Buda Ferenc a képalkotó invencióban és a tragikus hangoltságú, de küzdő szellemű lírai hősformálásban követője. Csoóri Sándor a népköltészet addig kevéssé felismert „szürrealisztikus-modern” elemeit építi be versei képi világába. Erdélyben Király László és Farkas Árpád, az anyaországban Nagy Gáspár a lírai személyiség értékőrző, cselekvő modulációjában bizonyulnak utódának. Döbrentei Kornél Nagy László látomásos metaforikáját elsősorban a keresztény remitologizáció elemeivel alakította át. A szintén remitologizációs - de nem archaikus, hanem keresztényi, antikizáló és historizáló - Baka István-vers a hosszúvers poétikájában részben Nagy László (részben pedig József Attila és Ratkó József) eredményeiből építkezik. Vári Fábián László (aki a folklorizációban közvetlen örököse Nagy Lászlónak) a történelmi dimenzió elmélyítésével hoz létre eredeti költészetet. Öccse, Ágh István - tárgyiasabb, gondolatiságtól jobban áthatott szöveten - a Nagy Lászlónál csak háttérfoltként feltűnő elégikus színeket mintázza újabb költészetében.

Nagy László eredendően népi, karakterében archaikus-népi-egyetemes lírája követőinél részben tovább él, részben nemzeti (a nemzeti közösségi kérdésekre koncentráló) költészetté alakult. A közösségi érzékenység persze Nagy László líráját is áthatja, a család kisközösségétől - gondoljunk gyönyörű anyaverseire, mint amilyen a Ha dong a fold vagy a Műtét anyánk szemén, nagy apaverseire, mint az Apám vagy a tragikus-groteszk Madárijesztő, családversei közül csak a Rege a tűzről és jácintról című hosszúversre - a paraszti, falusi életmód féltéséig-siratásáig (van-e aktuálisabb vers ma A Zöld Angyalnál?). A nemzeti közösség keserveiről, gondjairól a neki adatott korban csak áttételesen szólhatott. Am akinek van füle a hallásra, az a nyolcvanas évek bátrabb hangú - Csoóri Sándor, Kányádi Sándor, Nagy Gáspár, Baka István és mások - nemzeti költészetében is ott hallja a megroppanthatatlan gerincű költőt.

Nagy László Ady Endre méltatlan támadóit megidéző versében, Aföltáma- dás szomorúságában, megsejtve mintegy saját utókorát, ezt írván:

Akinek ország nem fáj, azoknak: póz-magyarság, akiknek semmi se fáj: póz-emberség.

Póz-e, ha embert is magához mérhetőt kíván?

talán abban is hitt: lesz, aki hozzá mérhető alkotóként, emberként is. Költői nagyságát, korszerűségét és időszerűségét az is igazolja, hogy jöttek, voltak, vannak néhányan. Es lesznek is mindig, hisz „a vers Pelikán, / valakihez pirosa áttör időn s ködön.” (Balassi Bálint lázbeszédé)

' Jánosi Zoltán: Sagy László mitologikus költői világa, Felsómagyarország Kiadó, Miskolc, 1996. 14-15. : Uo.

Görörabei András: Nagy László organikus költői világa = Uő.: Lét értelmezések, Felsómagyarország Kiadó, Miskolc, 1999. 112.

' Jánosi Z. i. m. 23.

\ o. „Nagy László - bár költészetéből kibogozható az alkotó számos életrajzi adata, főként az 1956

34