Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - "Ördög már veletek" - Nagy Gábor: "... a világ képeiben mi vagyunk" A Nagy László-líra korszerűségéről

Ezek után hatásos retorikai fordulat volna bebizonyítani, hogy Nagy László lírája részben még e posztmodern elvárásoknak is megfelel. Hisz ne feledjük: e gumifogalom olyan XX. századi léttapasztalatokat fog át, amelyek alól senki nem vonhatja ki teljesen magát. Nagy László költészetére is hatással voltak azok a filozófiai gondolatok és társadalmi folyamatok, amelyeket a posztmodern gondolkodói és alkotói fontosnak tartanak. Ahogy Jánosi Zoltán fogalmaz: „A teremtésmítoszi elveken alapuló világkép megrázkódtatásának és bomlásának tünetei - főképp a humánumsűrítő központi hős megroppanása, s perifériára vagy köznapi viszonylatokba kerülése - idéznek elő olyan modulációkat, amilyeneket a centrált egészről lemondó irányzat (és annak előzményei) lényegi elemekként tartalmaznak.”2

Csakhogy hamis volna azt a periódust kiemelni Nagy László lírájából, amely a korábbi köteteknek (is) következménye. E költészet - miként bármely nagy művészi teljesítmény - korszerűségét úgysem az fogja eldönteni, egyik vagy másik irányzat karámjába beterelhető-e valamelyik pályaszakasza, verseskötete, verse. Az igazi kérdés az, tud-e szólni hozzánk ma és holnap is a teljes életmű, minden pályaszakaszának, verseskötetének legjelesebb darabjaival.

2

A Nagy László-líra centrumában a felnagyított költői személyiség áll. A cselekvő, küzdő, megítélő attitűd vershősét leegyszerűsítés a megkésett romantika váteszének tekinteni. E lírai magatartás korszerűsége aszerint ítéltetik meg, hogy a korérzékelés kópiáját várjuk-e tőle (mint teszi azt nemegyszer a posztmodern kritika), vagy éppen ellenkezőleg, a szembenállás etikai érvényére helyezzük a hangsúlyt, mint Görömbei András is: „... rendkívüli jelentőségű az, hogy ez a költői személyiség a sokféle módon motivált és megideologizált tehetetlenség, töredékesség és passzivitás korában létérdekű, minőséghitű, cselekvő, küzdő személyiség.”5

S hogy mennyiben új, miért eredeti és világirodalmi szinten is korszerű e lírai magatartás, arra Jánosi Zoltán adott teljes körű érvényes választ. E vershős ugyanis nem a romantika világából meríti erejét, hitét, hanem szinte egymaga képezi az archaikus remitologizáció mint világkép és alkotói módszer gondolati és etikai centrumát. „Egyedüli hőse, hős-alternánsa (a stilizált én és társai), a totemős, ősatya, demiurgosz és kultúrhérosz vonásait egyesíti szink- retikusan, ez a samanisztikus, világteremtői, hősi, mediátori jellemzőket sűrítő figura pedig egyértelműen a legarchaikusabb mítoszok sajátja (mitológiai prototípus).”4 Nagy László költői énje jóval kevesebb teret ad az életrajzi olvasásnak, mint például két legfontosabb elődjéé, Ady Endréé és József Attiláé.' Ez a költői én a teremtésmítoszok világteremtő hőseinek leszármazottja, így maga is világteremtő (azaz a versvilágot is a maga demiurgoszi-kultúrhéroszi tetteivel létrehozó), ugyanakkor hangsúlyozottan teremtett, vagyis elsősorban a költői világ működése felől értelmezhető (még akkor is, ha etikai értelemben valóban erős párhuzamok figyelhetők meg a tapasztalati én - Nagy László - és a költői én között).

28