Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Halmai Tamás: Szkriptórium (14 hamisítvány)

1930-at írtak. Paul Klee frissen kiállított festményét a rangosabb napilapok egymással versengve méltatták; az egyik képet is közölt róla. Ezt vette magához a méhész.

A pultoslány futó pillantást vetett az újságkivágatra, amit Apolló az orra alá csúsztatott, és a felismerés örömével kacagott föl:- Hiszen ez én vagyok! Fej, kéz, láb és szív. És mégis: kinek. És mit jelentsen ez. És köszönöm, de most már hagyjon. Sok dolgom van még.

Az utolsó szavakat már szinte csak lehelte, mintha valójában inkább imádsághoz lett volna kedve.

Apollóban valami kimozdult a helyéró'l. Vagy inkább maga a hely mozdult arrébb.

A méhészt amatőr ijedelem fogta el. Mert az örömben mindenki dilettáns. A boldogságra nincs rutinunk. Ráadásul Apollót az üdvhozó árnyak mítosza csekélyesen sem elégítette ki; amint abban sem hitt, hogy az ima teremtmény- nyé avathat. Hinni nem, szeretni csak elvétve tudott. (A bűnbánó magányban veszteglő férfiak sorsa őt sem kerülte el.)

Régóta vágyott volna egy művésziesebb fotográfiát készíttetni Vera kisasz- szonyról. Valamiképp a gödöllői mesterek modorában. Egyszersmind az elveszített monarchikus állandóság intim pótlásaként.

De most már nem volt szüksége erre.

Még aznap este elkezdte életre szóló munkáját: annyi példányban lemásolni Klee művét, amennyiből végül, egyszer, talán élete végén (vagy másvalaki életének a végén - ez már mindegy is) összeáll egy darabka mosoly, egy tűnő kézmozdulat, egy homlokon gyöngyöző verítékcsöppecskc, a Fehér Veráé, ki másé, Rubljovra mondja.

KÖLTŐIEN LAKOZIK AZ EMBER*

A Marinán minden időkben híresen sokra becsülték a költőket. Szabad adományozóknak számítottak, s tehetségüket, hogy verset alkossanak, a teljesség forrásának tartották. Hogy a szőlő virágzik és gyümölcsöt hoz, hogy ember és jószág gyarapodik, hogy a gonosz szelek szétszélednek, s hogy vidám egyetértés honol a szívekben - mindezt a harmóniának tulajdonították, ami a dalokban és énekekben hangzott föl. Erről a legkisebb vincellér is meg volt győződve, mint ahogy arról is, hogy a harmónia gyógyító erővel bír.

Senki sem volt annyira szegény, hogy kertje gyümölcsei közül az első és a legszebb ne a gondolkodók viskóiba vagy a költők remetelakjaiba vándorolt volna. Azon a vidéken bárki, aki elhivatottságot érzett hozzá, hogy a világot a szellem htjával szolgálja, nyugalomban élhetett-szegényen bár, de nélkülözés nélkül. A földet művelő és a szavakat művelő kapcsolatára a régi mondás volt érvényben: „A legjobbat ingyen kapjuk az istenektől.”

Jó idők jele, ha a költőkre a szellemi hatalom látható és érezhető hatással van. Ez itt is igaz volt; az évszakok, istentiszteletek és emberéletek körforgá13