Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Bedecs László: Irodalompolitika és irodalmiság
1989-es Kálmán C. György Mi a bajotn Nagy Lászlóval? című esszéje, melyben a szerző Nagyot épp a költőszerep krisztusi pózaiért és érzelgősségéért, a versnyelv statikusságáért, az értékvilág mozdulatlanságáért, egyhangúságáért és a látomásosság álarcába bújt álproblémákért marasztalta el.’9 Minderre Tolcsvai Nagy Gábor is kitért monográfiájában, amikor azt írta, hogy „e líra minden korszakában nélkülözi a reflektáltságot”, azaz „következetesen elhárítja a nyelv és a világ uralhatóságának kérdéseit” és „legfőbb karakterjegye a mo- nologikusság”,“ miközben arra is felhívta a figyelmet, hogy Nagy László a tragikus világképű magyar lírai hagyomány néhány maradandó alkotását hozta létre egy olyan korszakban, amely később kanonizált és vezetővé vált irányzataiban - itt épp Petri, Oravecz vagy Tandori költészetére gondolhatunk -, kifejezetten szembefordult a tragikussal.61 Nyilvánvaló azonban, hogy a hetvenes évek végén meghatározó költői nyelvek közül Juhász Ferencé enged talán legnagyobb teret a kételynek, azaz a személyiség egységét megkérdőjelező poétikai formáknak. Korszakjelző és emb- lematikus, 1963-as versében, a Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb címűben a gépiesedő nagyvárosban magányára ismerő költői alany már nem azonos a lírai világ megteremtőjével, a lendületes, nyelvi erejében egészen újszerű vers végső felkiáltása azonban - „S elindulok hazafelé, ázottan, életre- szántan, / a kék, zöld, piros esőben, a szocializmus korszakában.” - tragikus hangoltság és a saját sors bezáródásának felismerése ellenére is megőrzi a képviseleti líra alapkódját, a közösség éltető erejében bízó alany szerepkalitkáját. Juhász a személyiség kiteljesedésének lehetetlenségét belátva, depresszíven fordul a másokért vagy mások nevében szólás lehetőségéhez, ami egész más hangsúlyokat rejt, mint például a Nagy László-i Himnusz minden időben önfeláldozó, de a világot mégis önmaga köré szervező, halálvízióval terhelt megváltás-panorámája. Bodnár György, Juhász monográfusa, a Babonák napjá.. ,-ban a hatvanas évek magyar irodalmának szintézisét látja, mely az „emberi élet valamennyi dimenzióját nemcsak kifejezni képes, hanem azok szükségszerű ösz- szetartozását, egymást feltételező létezését is megsejteti.”62 AJuhász-költészet- nek a létezés drámaiságát megszólaltató, a nyolcvanas évekre azonban kihunyó ereje már párhuzamba állítható például Tandori első kötetének a lét határ- helyzeteit, az élhetőség lehetőségeit kérdőre vonó törekvéseivel, amire Kön- czöl Csaba, a maga helyén igen jelentős tanulmányában kísérletet is tett.65 Mindezekkel együtt is Juhász költészetében érzem leginkább a jelenkori meg- szólíthatóság lehetőségét, melyben például Kabdebó Lóránt újabb Juhász-tanulmánya is megerősít. Kabdebó Juhász Ferenc költészetének posztmoderni- tását ugyanis épp a szereplehetőségek felcserélhetőségében, illetve az egyes szólamok közt feloldódó Én osztottságában látja,64 és egyben megjegyzi, hogy Juhász költészete alighanem annak a jelentős recepciós fordulatnak lett az áldozata, melyet épp e nagyhatású költészet kezdeményezett. Kulcsár Szabó Ernő ezzel kapcsolatban már 1988-ban azt diagnosztizálta, hogy csend és visszhangtalanság van Juhász körül, ami „alig jelent többet puszta tudomásulvételnél”, miközben joggal jegyezte meg, hogy a Juhászt támadó írások legtöbbje inkább szólt az aczéli kultúrpolitikát és ideológiát kiszolgáló szerkesztőnek, mint a saját költői vízióiba belefáradó, azokat megújítani 116
