Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Bedecs László: Irodalompolitika és irodalmiság

a Töredék Hamletnek megjelenése előtt komoly tanulmányt szentelt Tandori költészetének, mely az újvidéki Híd mellékletnyi versközlését kísérte.29 A vajdasági fórumok egyébként nemcsak ekkor, de évtizedeken át nagyon sokat tettek Tandori elismertetéséért, ahogy korán és nagy terjedelemben foglakoztak Petrivel is, akit magyarországi informális letiltása után, a nyolcvanas években szinte csak az Új Symposion közölt.30 Tandori szövegeinek ottani publikálása azonban nem csupán politikai okokkal magyarázható, nem csupán azzal, hogy ott e tekintetben legalábbis elnézőbb volt a cenzúra, hiszen mások sem jelenhettek meg magyarországi lapokban, mégsem találtak el az újvidéki vagy a szabadkai lapokhoz. Sokkal inkább arról lehetett szó, hogy Tandori a vajdasági irodalomban akkor már elindult neoavantgárd törekvésekben partnerre talált, és elsősorban Tolnai Ottó és Sziveri János költészetével együtt érvényesebben is szólhatott, mint a hazai, kicsit unalmas és megkésett közegben.

Az antológiák azonban csak kezdetei voltak annak a folyamatnak, mely az 1968 utáni három évben a költők szinte lavinaszerűen megjelenő első köteteihez vezetett. Az addig jellemző 3-4 helyett ekkoriban 10-12 első kötet jött ki évente, a pályakezdők átlagéletkorát lassan harminc év (!) alá szorítva. De ugyancsak elgondolkodtató, hogy Gáli István, az írószövetség akkori KISZ-tit- kára egy interjúban háromszáz „jó képességű, írogató fiatalt” emleget, bár csak mintegy tíz százalékukat tekinti „rendszeresen bizonyító”-nak.31 A kötetek többsége természetesen a komoly szűrés ellenére is kétes értékű anyag volt, a számok azonban jól jelzik a költészeti megújulás közegét, a „kiegyensúlyozott és illedelmes” magyar irodalom vizeinek felkavarodását. És nemcsak a kiadók (Magvető és Szépirodalmi), illetve a kiadókat felügyelő állami hivatal döntéseit érdemes e folyamat elemzésekor vizsgálnunk, hanem a kritika aktivizálódását is, mely példátlan figyelmet szentelt a pályakezdők munkáinak. Nemcsak a Töredék...-ről született nagy számú (tizenkilenc!) recenzió érdemel említést, mely ráadásul a mainál lényegesen kevesebb irodalmi lapban jelent meg - azaz gyakorlatilag minden lap közölt írást az első Tandori-kötetről -, hanem a „fiatal irodalom” mint hívószó által megszületett tanulmánykötetek is, melyek egészen 1980-ig jellemzőek voltak, és melyek az alakuló irodalom kérdésirányait igyekeztek felrajzolni.33 Reményi József Tamás e felfokozott érdeklődésben hátsó szándékokat sejt: az izoláció és a beolvasztás párhuzamos kísérletét látja, azaz azt az irodalompolitikai igényt, hogy a fiatalok elkülönítése és hangsúlyos külön-tárgyalása lehetőséget adjon a szocialista irodalom folytonosságának fenntartására.33 Nem véletlen ugyanis, hogy a fiatalokkal szemben még az egyébként elismerően nyilatkozó kritikusok sem felejtik el a kötelező ideológiai érveket felsorakoztatni. Az egyik legérdekesebb tanulmánykötetet szerkesztő Vasy Géza, úgy is, mint az írószövetség akkori KISZ-titkára, például arra hívja fel a kötethez írt előszavában a figyelmet, hogy „a feladat a szocialista tudat formálása, (...) a szocialista tudat kialakítása napirenden lévő fontos munka”,34 hiszen - ahogy máshol fogalmaz: - „azt kell minden gondolkodó embernek tudomásul vennie, hogy bár a kommunizmus perspektívája változatlan, a hozzá vezető út sokkal lassúbb és bonyolultabb, mint azt hittük.”3'

De a „fiatal irodalom” kérdése (lásd még: „ifjúsági probléma”36) azáltal,

110