Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Bedecs László: Irodalompolitika és irodalmiság

hogy a kultúrpolitika és a kritika számára alapkérdéssé vált, számos alapérték újrafogalmazását is kikényszerítette. A problémák nyilvánossá tételének szempontjából volt különösen fontos esemény színhelye 1969 augusztusában Lillafüred, ahol ekkor került sor a Fiatal írók Tanácskozására.37 Már a tanácskozás felvezetése is szót érdemel. A szimpóziumot előkészítendő, 1969. július 26- án az írószövetségben találkozott a három nagy irodalmi lap akkori főszerkesztője, a KISZ- és a pártközpont képviselője, illetve a leendő vendéglátókat képviselő Kabdebó Lóránt, hogy a témákat és a meghívottak körét kijelöljék. Július 28-án az Elet és Irodalomban Pomogáts Béla írt hosszú cikket a fiatal irodalom sajátosságairól,!S majd augusztus 25-én, a tanácskozás kezdőnapján, ugyanott, az első oldalon kívánt Faragó Vilmos „sikeres tanácskozást” a fiataloknak.39 Az Új írás szintén ebbe a sorba illeszkedve, ez év júliusában huszonöt „befutott” írót kérdezett ars poeticájukról, augusztusban viszont harminc fiatalt, hogy szeptemberben kritikusokat szólaltasson meg a témában. A miskolci Napjaink 1969/9. száma - mely a épp a találkozó miatt már augusztus végén megjelent40 - szintén az első oldalon hozta Kabdebó Lóránt vezércikkét a fiatal írók esélyeiről,41 melyet az októberi számban egy újabb egész oldalas értékelés követett.42 A kétnapos tanácskozás aztán a fiatalok kioktatásának forgatókönyve szerint szerveződött,43 amit jól mutat például az MSZMP pártközpontjának képviseletében jelenlévő Tóth Dezső hozzászólása, melyben Tóth kijelenti, hogy csak a hozzá az ellentétek ellenére is közel állókkal, a „nevelhetőkkel”, például Haraszti Miklóssal hajlandó vitába szállni, „az introventált, társadalmilag érdektelen, artisztikus művészekkel (...) az egész Tandori-féle vonal”44 törekvéseire azonban még reagálni sem kíván - Tandorit, mások mellett Pet- rivel és Oraveczcel egyetemben egyébként meg sem hívták. A hivatalosság elutasítása azért is érdekes, mert ekkorra, azaz ’69 közepére a nagyrészt már megjelent kritikák kifejezetten érzékenyen és elismerően nyilatkoztak az első Tandori-kötetről.4’ Ez is azt mutatja egyébként, hogy a minisztériumi szinten zajló irodalompolitika és a lapok kritikarovatai már nem voltak az azelőtti évtizedekhez hasonlóan összekötve, a cenzúra inkább informális volt, mint közvetlen. Más kérdés, hogy a második kötet, az Egy talált tárgy megtisztítása kapcsán ez a fajta nyitott olvasás már az addig támogató kritika részéről sem volt jellemző, de ez legalább nemcsak politikai-ideológiai, hanem esztétikai okokkal is magyarázható.

A konferenciák és az antológiák engedélyezésével együtt azonban a politika igyekezett kézben tartani a fejleményeket, és ahol a túlzott szabadság veszélyét érzékelte, ott gyors és kemény intézkedéseket hozott. Új folyóirat elindítása például ebben az időben nem sikerülhetett, holott gyakran, többek között Lillafüreden is felmerült egy elsősorban a fiataloknak fórumot biztosító lap megjelentetése. Voltaképp ez lett volna a Mozgó Világ, mely azonban hosszas alkudozások után csak félévkönyvként láthatott napvilágot, 1971-ben, hogy pár év múlva be is tiltsák. De emlékezetes az 1968-69-ben szerveződött Eszmélet esete is, melyet először engedélyeztek, majd mondva csinált okokkal, a már nyomdában lévő első lapszámot betiltva lehetetlenítettek el, végül rendőrségi ügyet kreáltak körülötte. A (reménybeli) lap köréhez tartozott többek között Orbán Ottó, Horgas Béla, Nádas Péter, Mészöly Miklós, Csoóri Sándor és

111