Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Bedecs László: Irodalompolitika és irodalmiság
rendszerekben neki kijelölt hely betöltését. Hogy ez az elvárás mennyire elsőrendű volt, arra jellemző, hogy Szabó B. István Nagy László és Juhász Ferenc költészetét legnagyobbrészt azért vélte - már akkor is megkérdőjelezhetően (1980) - méltatandónak, mert azok „a magyar történelem és társadalom kérdéseiről szólva is a szocializmus építésnek nemzetközi, világtörténelmi léptékkel mérhető változását juttatták kifejezésre, egyetemes érvénnyel”.16 De ami számunkra itt igazán fontos: az új költőgeneráció legjobbjainak műveiről efféle mondatok már semmiképpen sem hangozhattak volna el. 1968-ban jelenhetett meg a Tandorit is bemutató Első Ének című antológia, Mezei András szerkesztésében - aki egyébként akkoriban az Elet és Irodalom versrovatának szerkesztője is volt -, majd ’69-ben a Költők egymást közt, végül ’70-ben az Elérhetetlen föld. Az Első Ének harmincnyolc költője között találjuk, mások mellett, Takács Zsuzsát és Várady Szabolcsot, a Költők egymás közt-ben Petri Györgyöt, Oravecz Imrét és Beney Zsuzsát, míg az Elérhetetlen föld kilenc költője közt Mezey Katalint vagy az akkor még Molnár Imre néven publikáló Péntek Imrét.1' Már az antológiák puszta megjelenése is hírértékkel bírt, Vasy Géza szerint18 engedélyezésükkel a hatalom egyenesen a generációs türelmetlenség okozta feszültségeket igyekezett levezetni. Ne feledjük: ebben az időben hónapokig, sőt néha évikig is eltartott, míg egy-egy elfogadott vers a lapokban megjelenhetett, a kötetek átfutási ideje pedig sokszor két-három év volt. A türelmetlenség tehát nagyrészt ebből, a sokszor meg sem indokolt késlekedésből származott. Ennek megfelelően az antológiákról megjelent kritikákban a vállalt hagyományok és a törekvések különbsége mellett a pályakezdők fórumainak általános problémái adják a legfőbb témát, miközben ezekben az írásokban is jól kirajzolódik a korabeli kritika elváráshorizontja, azaz azok a poétikai és ideológia szempontok, melyekre hivatkozva megszületett egy-egy elutasító, avagy elfogadó nyilatkozat. A Kritika 1968-as évfolyamában - tehát még az Elérhetetlen föld megjelenése előtt - többszereplős vita bontakozott ki Varga Lajos [Márton] írása nyomán, mely az Első Énekei a Kilencek kimaradása miatt bírálta, 19 mondván, akik bekerültek a kötetbe (köztük tehát Tandori is), azok mind esztétikai, mind ideológia szempontból elitélendőek, mivel „míg illetékességük horizontja a világot karolja, a magyar gondok itt és mostjáról megfeledkeznek”.’0 Erre is válaszolva Szabolcsi Miklós a társadalmi hátterek látható különbözőségéről szólt, és rögtön óvott is mindenkit a népi-urbánus ellentét felelevenítésétől, és már akkor rendkívül jelentősnek nevezte a fiatal irodalom poétikai törekvéseit.21 Szabolcsi valamivel később egy külön tanulmányt is szentelt a „fiatal” költőknek, melyben egyrészt a mesterek, azaz a hagyományok többféleségére és e vizsgálati szempont fontosságára hívta fel a figyelmet, majd - hangsúlyozta az irányzatok, azaz a „különbözés” létjogát - az egyes költők emberképére és esztétikai újdonságaira kérdezett rá.22 Szabolcsi kérdéshorizontja tehát más volt, mint a legelső megszólalóké, ő nem az ideológiai és kiadástechnikai problémákat vizsgálta, mint azok, hanem a líra fejlődéstörténetének évtizedes távlatába igyekezett állítani a pályakezdő nemzedék poétikai teljesítményét. Ezzel együtt az antológiákkal szembenéző írásokból számtalan tanulságos, a későbbi történésekkel igazolható észrevétel lenne még 108
