Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Bedecs László: Irodalompolitika és irodalmiság

rendszerekben neki kijelölt hely betöltését. Hogy ez az elvárás mennyire első­rendű volt, arra jellemző, hogy Szabó B. István Nagy László és Juhász Ferenc költészetét legnagyobbrészt azért vélte - már akkor is megkérdőjelezhetően (1980) - méltatandónak, mert azok „a magyar történelem és társadalom kér­déseiről szólva is a szocializmus építésnek nemzetközi, világtörténelmi lépték­kel mérhető változását juttatták kifejezésre, egyetemes érvénnyel”.16 De ami számunkra itt igazán fontos: az új költőgeneráció legjobbjainak műveiről ef­féle mondatok már semmiképpen sem hangozhattak volna el. 1968-ban jelenhetett meg a Tandorit is bemutató Első Ének című antológia, Mezei András szerkesztésében - aki egyébként akkoriban az Elet és Irodalom versrovatának szerkesztője is volt -, majd ’69-ben a Költők egymást közt, végül ’70-ben az Elérhetetlen föld. Az Első Ének harmincnyolc költője között találjuk, mások mellett, Takács Zsuzsát és Várady Szabolcsot, a Költők egymás közt-ben Petri Györgyöt, Oravecz Imrét és Beney Zsuzsát, míg az Elérhetetlen föld ki­lenc költője közt Mezey Katalint vagy az akkor még Molnár Imre néven publi­káló Péntek Imrét.1' Már az antológiák puszta megjelenése is hírértékkel bírt, Vasy Géza szerint18 engedélyezésükkel a hatalom egyenesen a generációs tü­relmetlenség okozta feszültségeket igyekezett levezetni. Ne feledjük: ebben az időben hónapokig, sőt néha évikig is eltartott, míg egy-egy elfogadott vers a lapokban megjelenhetett, a kötetek átfutási ideje pedig sokszor két-három év volt. A türelmetlenség tehát nagyrészt ebből, a sokszor meg sem indokolt kés­lekedésből származott. Ennek megfelelően az antológiákról megjelent kritikákban a vállalt hagyo­mányok és a törekvések különbsége mellett a pályakezdők fórumainak általá­nos problémái adják a legfőbb témát, miközben ezekben az írásokban is jól ki­rajzolódik a korabeli kritika elváráshorizontja, azaz azok a poétikai és ideoló­gia szempontok, melyekre hivatkozva megszületett egy-egy elutasító, avagy elfogadó nyilatkozat. A Kritika 1968-as évfolyamában - tehát még az Elérhe­tetlen föld megjelenése előtt - többszereplős vita bontakozott ki Varga Lajos [Márton] írása nyomán, mely az Első Énekei a Kilencek kimaradása miatt bírál­ta, 19 mondván, akik bekerültek a kötetbe (köztük tehát Tandori is), azok mind esztétikai, mind ideológia szempontból elitélendőek, mivel „míg illetékessé­gük horizontja a világot karolja, a magyar gondok itt és mostjáról megfeled­keznek”.’0 Erre is válaszolva Szabolcsi Miklós a társadalmi hátterek látható kü­lönbözőségéről szólt, és rögtön óvott is mindenkit a népi-urbánus ellentét fel­elevenítésétől, és már akkor rendkívül jelentősnek nevezte a fiatal irodalom poétikai törekvéseit.21 Szabolcsi valamivel később egy külön tanulmányt is szentelt a „fiatal” költőknek, melyben egyrészt a mesterek, azaz a hagyomá­nyok többféleségére és e vizsgálati szempont fontosságára hívta fel a figyel­met, majd - hangsúlyozta az irányzatok, azaz a „különbözés” létjogát - az egyes költők emberképére és esztétikai újdonságaira kérdezett rá.22 Szabolcsi kérdéshorizontja tehát más volt, mint a legelső megszólalóké, ő nem az ideo­lógiai és kiadástechnikai problémákat vizsgálta, mint azok, hanem a líra fejlő­déstörténetének évtizedes távlatába igyekezett állítani a pályakezdő nemzedék poétikai teljesítményét. Ezzel együtt az antológiákkal szembenéző írásokból számtalan tanulságos, a későbbi történésekkel igazolható észrevétel lenne még 108

Next

/
Thumbnails
Contents