Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Ablonczy László: A szellemhez kell a "Nemzeti"!

- A Nemzeti irattárában találtunk egy vallomását, amely évekkel korábbi önéletírása, szinte végrendeleti mélységgel íródott...- Folyamatosan érlelődött benne. Olyan nyomás nehezedett ránk. Mi fiúk, gyerekek bírtuk, gyanútlanok voltunk, ők viszont nem voltak azok. Már tudták, hogy ebben a színházban többé részt nem vehetnek. Csak akkor ha... - és ezt nem voltak hajlandók csinálni! Ötven év elmúlt már. Nehezen tudok visszaemlékezni részletekre, dolgokra, de az a szomorú hangulat, amiben éltünk, az ma is bennem van.- Egyszer már a Nemzeti tagja voltál, 1944 őszén.- Kiss Feri hozott fel engem. Nyíregyházán, vagy hol a fenében a Sasfiókban vendégszerepeit, én Metternichet játszottam. ígérte, hogy küld szerződést: „Ne írjon alá, majd én hozok!” Mondtam a srácoknak, s azok csak legyintettek, „Ugyan hagyd a fenébe, mindannyiunknak ezt mondta. Ffülye vagy?” Egyszer csak jött a távirat, jelentkezzem a Nemzetiben! Igen ám, de kaptam egy SAS behívót is (kacag, hátradől a székben, tenyerét összeüti)\ Képzeld el! Egy SAS behívó és a Nemzeti Színház! Két behívó! Azt hittem, hogy megőrülök! (Fejét fogja két kezével.) Érted?! Húztam az időt, aztán elmentem Flódmezővá- sárhelyre, benyitottam a laktanyába, s az összes gyerekkori pajtásom, akivel együtt játszottam a Cigányér partján és akivel iskolába jártam, ott volt! A színházi lapban pedig, egyetlen vászon ruhámban amim volt, a borítón éppen akkor jelent meg a képem, hogy a Nemzeti tagja vagyok! A gyerekek, mint az őrültek; az összes haver ismerte a fotót, engem pedig beosztottak a VMK-hoz, a visszavonuló különítménybe, olyan helyre Vásárhelyen, ahol katonát se láttam. Igen ám, de jönni kellett Pestre a Nemzetibe! Kovách Aladárnál jelentkeztem, ,Jól van, rendben van!” mondta, (kezét széttárja) s kaptam egy zöld felmentő papírt, amelynek az alján a határidő dátuma szerepelt, azt újra és újra levágtuk és érvényesítettük. Életben maradtunk! Hittünk abban, hogy érdemes élni. A Nagyúrit Kiss Ferenc játszotta, Szörényi Éva volt a partnere, sokan voltunk benne fiatalok, hülyéskedtünk! Aranyos gyerekekkel (széttárja kezét). Aztán a Szókimondó asszonyságban szerepeltem.- Raksányi Kutyura emlékszel?- Hát persze! Aranyos Kutyu; még ma is tudja azt a szöveget, amit én mondtam. Kutyu először borzalmasan gyűlölt engem. (Vicsorít.) Az volt a mániája, hogy kezet fogott az ellenséggel, s addig el nem eresztette, amíg nem folyt a vére. Becsületszavamra! Borzalmas erős volt Kutyu, szörnyű erős! Velem is próbálkozott, de az Istennek nem sikerült összeroppantani a kezemet. Aztán nagyon megszerettük egymást. Ott volt egy másik kedves pajtás, Szatmári Pista is, szörnyűséges tehetséges volt, s mások, akik elitták magukat.- Bergman mondja az italozó színészről: karakteresre itta magát.- Hogy az Isten verje meg! hiánnyal megtörtént, mire a jó arcot észreveszik a színészen, már annyi agya sincs, hogy tudja a szöveget.- Gellért Endre és Major Tamás előadásaiban is játszottál. Ereztél-e közöttük feszültséget?- Aranyos kicsi angyalom! (Kezét emeli?) Major zseniális volt, csak nem tehetséges. Gellért pedig tehetséges. Tehetséges ember az, aki előre megfontolt szándékkal alkotni képes. Gellért erre képes volt, Major nem. Major gyakran

81