Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Ablonczy László: A szellemhez kell a "Nemzeti"!

ifjúságában. Olyan gyönyörűségesen szép dolog, hogy Kossuthot állandóan az foglalkoztatja, otthon mi van?... Ez egy szörnyűséges.... „Talpra magyar, hí a haza! / Itt az idő, most vagy soha! / Rabok legyünk, vagy szabadok? / Ez a kér­dés, válasszatok!-” Ezer év alatt hányszor tette fel nekünk az élet ezt a kérdést; hányszor! Muhi, Mohács, 1848, 1849,... - az aradi vesztőhely; 1919-1920 - az ország teljes mértékben elveszett (két kezével fejét fogja)-, minden csodálatos győzelmünkből, akarásunkból véres fejjel menekültünk és akasztással végző­dött. Gondolj az aradi vértanúkra, s nem is beszélve a 301-es parcelláról!... Borzalmas...{Felfokozott nyugtalanságban a szavakat keresi)... Gondolkodni annyi, mint mást gondolni. Itt mást gondolni nem lehetett! Ha megírt valaki valamit, azt az embert Bécsbe vitték, ott meg összegyűrték. {Marokra szorítja és összemorzsolja kezét.) Ha nem: vitték a Vérmezőre. Minden valamirevaló fi­atalember a felvilágosodás éveiben és később 20-25 éves korára megjárta Ausztria valamelyik börtönét. Borzalmas állapotban vagyunk. Az, hogy még élünk, hogy vagyunk, olyan csodálatos {széttáija kezét). Olyan melengető! Századok, népek jöttek keresztül rajtunk, és még mindig itt vagyunk! És még mindig létezünk! Semmi más dolgunk nincs, minthogy meg kéne mentenünk {két combjára csap indulatosan) a saját nemzeti hovatartozandóságunkat, nemzeti méltóságunkat {kezét imádságosan összeillesztve). Nincs más semmi dolgunk az irodalomban, a művészetben, mint megbecsülni, megmutatni saját szellemi energiáinkat. Azt, hogy van Bánkunk, Tragédiánk; a Tragédia olyan alkotása az emberi szellemnek, mint a természetben a Himalája. Ilyen nincs a világon. {Két karját keresztbefonva vállát szorítja) A Bánk az örök szerencsétlenségünk kifejezése. {Válláról lebontva kezét széttárja, majd leereszti.)- A Dózsa György a bemutatás és a betiltás határán lebegett; aztán 1956 ja­nuár 20-án színre kerülhetett...- Azt mondtam Illyésnek... Várj, csak! {Újra kitárja kaijait és mosolyog)... Gyula! Forradalom lesz! ,Jaj, Feri ne beszélj {összecsapja kezét) ilyeneket!” Csak bízd rám! Forradalmat csináltunk Illyés darabjával. Igen, értsd meg, nincs más értelme csak ez. Az, hogy szép szavakat mondjunk egymásnak, annak nincs sok értelme. Forradalmat csinálok! Azzal a szenvedéllyel, ami az én fantáziámban van és azokkal a gondolatokkal, amik a te agyadban élnek... {pillanatnyiszünet). Az volt a nagy szerencsém, hogy ezek a hallatlan nagy szellemek elfogadtak pajtásuknak, vagyis rámbízták a felelősséget, hogy szerezzek érvényt gondola­taiknak. Amikor a Galileit játszottam2 szinte gyerek voltam. {Combjára csap)-1950 őszén kerültél a Nemzetibe. Uray Tivadarnak és másoknak már korábban távoznia kellett. Néhány hónap és Tímár Józsefet röpítik, aztán Bajor Gizi, majd Somlay öngyilkossága jelzi, az előtted járó nagy generációt Major Tamás megsem ­misítette. Felismerted ezt az önpusztítást?- így van {lábára csap). Aranyos angyalom! így van valóban. Előttem halt meg egy generáció {hajába túr). Mindenki veszélyes volt. Állandóan dolgoz­tunk. Az, hogy milyen problémákkal gyötrődtek, mi azzal nem foglalkoztunk. De fogalmazódott egy szörnyűséges politikai ellenállás. Somlay interpellált a minisztériumban {elcsöndesedve, szomorú rezignációvat) a kollégák kitelepítésé­nek dolgában, ahol nagyon csúnyán megbántották. Nagyon csúnyán. Nem bírta tovább. 80

Next

/
Thumbnails
Contents