Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Kántor Lajos: Egy emberben két ember?
amim van, semmi se, mögém rohant a jövőm. Féket a fekete kerekek elibe! állj meg, gyors iramú szörny! Azt gondolom, a „démoni dinamó”-tól az „amim van, semmi se” soráig a láttatás módja és az életérzés nem szorul bővebb magyarázatra. Szabédi persze máshová ér haza, mint a külvárosi éjben otthonos József Attila, mégis a párhuzam-felvillantás kísérlete íratja ide a következő szakaszt is: Csak csapongó dongó dongása zsong-bong. O, duruzsoló darazsak! Hogy illan az illat, és villan a villa, és perzsel a nap parazsa! rét! rét! ez a Nagyrét! fény, fény! ez a napfény! megérkeztem már, haza. A záró kilenc sor a legerőteljesebb költői kapocs József Attilával: Csak a kutya, láncon, ne járna vad táncot, mint egy veszett motolla! csak a kutya, későn, ha setétedés jön, ne vonítna, csaholna! csak a kutya, éjjel - orgonázó vészjel -, csak a kutya ne volna! Az 1937-ben született Hazám hét szonettje nyilván sokkal hangsúlyosabban nemzeti-társadalmi távlatú ars poetica, mint A szabédi Nagyréten, képalkotásában, ritmikájában sem hasonlít Szabédi lírai vallomásához, a hetedik szonett első két versszaka azonban erőteljesen összecseng az előbb idézett Szabédi-so- rokkal. Emlékeztetőül tehát a Hazám sokat idézett, költői magányt és kiszolgáltatottságot patriotizmussal összekapcsoló lírájából: S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad - édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad! 65
