Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Kántor Lajos: Egy emberben két ember?
KÁNTOR L A I 0 S Egy emberben két ember? SZABÉDI-OLVASAT, JÓZSEF ATTILA CENTENÁRIUMÁN A nagy évfordulón megjelent tanulmányok tömegébó'l emelek ki néhány mondatot, amelyek akár kiindulópontul szolgálhatnak egy párhuzamos olvasathoz, éppen a 2005-ös Szabédi-napokon. Veres András írja Számvetés és ítélkezés című, a József Attila-irodalom ellentmondásaira kihegyezett, problémafelvető- összegző eszmefuttatásában: „A kultusz mindig túlmutat a költői teljesítményen. Alighanem a kultusz láttatja velünk oly mértékben összefüggőnek József Attila személyes sorsát és művészi produkcióját. Nyughatatlan, megállapodásra képtelen szelleme, politikai fordulatokban gazdag életútja, kétségbeesésbe torkolló szeretetvágya, a maga tökéletes csődjének könyörtelen megvallása és a végső konzekvencia vállalása még prózai korunkban is erőteljesen hat a képzeletre.” (Elet és Irodalom, 2005. április 8.) Nem kétséges, hogy az örvendetesen élő Szabédi-kultuszban is szerepet játszanak hasonló tényezők, Szabédi László 1907 és 1959, Sáromberke és Kolozsvár közé behatárolható életpályának és életművének részben a József Attiláéval rokon mozzanatai. Az mindenesetre nem vonható kétségbe, hogy akarva-akaratlan Szabédit a szamosfalvi sínek között, ’59. április 18-án bekövetkezett halála, egy egész társadalmat megrendítő öngyilkossága felől olvassuk - nyilván sokkal nagyobb mértékben, mint ahogy az József Attila művével történt és történik. Persze, nem a végső konzekvencia tragédiában kifejeződő levonása, a vasúti sínek választása jelenti az egyetlen, alaposabb elemzésre késztető motívumot, amikor az 1905-ben, illetve 1907-ben született, sokban különböző pályát befutott két költőről egyszerre próbálunk szólni. A falun szerzett gyermekkori élmények - és egy-egy életszakaszban a magyar falu felé fordulás -, a népköltészeti örökség beépülése saját lírájukba, ugyanakkor a város, a modern civilizáció alapvető megélése, az erőteljes filozófiai érdeklődés és vitázó kedv, a költészetben érvényesített racionalizmus: olyan fontos, meghatározó jellemvonásai mindkét életműnek, melyeket példák hosszú sorával lehetne igazolni. Egyetlen verset ragadva ki Szabédi lírájából - alighanem a legjelentősebbet -, az 1936-ban írt, a XX. századi magyar költészet emlékezetes értékei közé tartozó, huszonöt kilencsoros szakaszból álló, A szabédi Nagyréten címűt, három versszak idézésével utalok a József Attila-rokonságra. Démoni dinamó dongva egy dalt dalol: másé lett a szeretőm! életem sín-mese, 64
