Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Magyarság és Európa és Trianoin

keztében a kisebbségi sorsban élő magyar nemzeti közösségnek nincsenek biztos túlélési esélyei. Az a tapasztalat, amely a transzilván gondolat apostoli képviselőjét, Makkai Sándor püspököt is kivándorlásra és Nem lehet című - a kisebbségi sors embertelenségét bejelentő - személyes vallomására késztette: valóban a romániai magyarság kisebbségi helyzetének, kiszolgáltatottságának, jogfosztottságának és pauperizálódásának mind keservesebb tapasztalata. A Psalmus Hungaricus ennek a politikai, erkölcsi és lelki értelemben egyaránt elfogadhatatlan kisebbségi sorsnak a költői dokumentuma, ez ellen a kisebbségi sors ellen tiltakozik, valóban a szenvedélyesség, az elkeseredettség lázas, meg- békíthetetlen szavaival.

Három költői művet idéztem fel, mindegyik a Trianon utáni magyar történelem keserű méhében fogant. Van hangja az elkeseredett tiltakozásnak, van a mérlegelő kiútkeresésnek, van a magasabb eszmények között megoldást kereső lelki stratégiának. Igazából ma sem mondhatjuk, hogy a felidézett költemények születése óta eltelt történelmi évtizedek, vagy akár a közép-európai zsarnoki rendszerek bukása óta szerzett tapasztalataink megnyugtató módon válaszoltak volna azokra a zaklató kérdésekre, amelyeket a magyarság és Európa, a magyarság és a Dunatáj egymáshoz való viszonya tekintetében annak idején megfogalmazott Babits Mihály, József Attila és Dsida Jenő költészete.

„Egy a temetőbe járás"

Szőnyi István (1894-1960): Zebegényi temetés, 1928

63