Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Magyarság és Európa és Trianoin
belül. Láng Gusztáv ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy Dsida nagy költői rapszódiája tulajdonképpen megtagadja az életmű addig ismert szellemiségét, sőt megtagadja a Dsida Jenő gondolkodását és világképét is alapvetően meghatározó transzilvanista ideológia európai orientációját. „Amikor - állapítja meg Láng Gusztáv - a Psalmus Hungaricus mint egy erkölcsi (és költői értelemben egzisztenciális) választás két pólusát állítja szembe Európát és a magyarságot, akkor ezt az elvet tagadja, sőt megtagadja, hiszen a Psalmus öt első része úgy állítja ellentétbe e kétfajta értékszemléletet, hogy az egyetemességeszményt mint eddig követett, de tévútra csábító ideált utasítja el.” De lássuk a költemény idevonatkozó sorait: Mit nékem most a Dante terzinái s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant, mikor tetszhalott véreimre hull már a föld és dübörög a hant, mikor a bús kor harsonája falakat dönt és lelket ingat, mikor felejtett, ősi szóra kell megtanítni fiainkat, mikor rémít a falvak csendje s elönt a semmi árja minket és szülni kell és nemzeni s magunk képére kalapálni vánnyadt gyermekeinket! Mit bánom én a történelmet s hogy egykoron mi volt! Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő, mikor anyád sikolt?! Európa, én nagy mesterem, lámcsak mivé lett fogadott fiad! Mily korcsbeszédű, hitvány, elvetemült és tagadó tanítvány. Addig paskolta áztatott kötél, míg megszökött és elriadt. Fáj a földnek és fáj a napnak s a mindenségnek fáj dalom, de aki nem volt még magyar, nem tudja, mi a fájdalom! Vajon mi lehetett annak az oka, hogy az addig a transzilvanista, az európai és a keresztény eszmeiségnek elkötelezett költő ilyen szenvedélyes tónusban utasítja el éppen azokat az eszményeket, amelyeket egész addigi életében és költészetében vallott? Bizonyára az a többszörösen keserves tapasztalat, amelyet hosszú évek során és különösen a harmincas évek közepén szerzett a kisebbségi sors nehéz próbái és megaláztatásai között, mindenekelőtt arról, hogy a bukaresti hatalom erőszakos államépítő és egységesítő politikája követ62
