Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Magyarság és Európa és Trianoin
a törekvést természetesen erősen fékezték és végül is meghiúsították a térség belső nemzeti konfliktusai, így Magyarország és a területszerző (és kompromisszumra képtelennek bizonyult) utódállamok konfliktusai vagy éppen a bolgár-szerb és bolgár-román konfliktusok. Mindazonáltal számos, mindenekelőtt az irodalomhoz fűződő törekvés tanúsítja a konfliktusok enyhítésének, a kölcsönös megbékélésnek az igyekezetét, hogy csak néhányat említsek közülük, József Attila szlovák és román műfordításai és irodalmi kapcsolatai, a nagyváradi Família című folyóirat 1935-ös kezdeményezése a román és magyar írók párbeszédének megszervezésére, Németh László Magyarok Romániában című útibeszámolója, a Gál István által szerkesztett Apollo című középeurópai folyóirat és még több hasonló kezdeményezés. Tulajdonképpen A Dunánál is közéjük tartozik. József Attilának ez az „alkalmi” verse (amely a Szép Szó című folyóirat Mai magyarok régi magyarokról című különszáma, valójában esszégyűjteménye bevezetőjének készült) a személyes sorstörténetet és számvetést köti össze a közép-európai megbékélés és összefogás gondolatával és követelményével. Erről a költeményről sokan (Szabolcsi Miklóstól Németh G. Béláig, Bókay Antaltól Tverdota Györgyig és Laczkó Miklóstól Czeizel Endréig) fejtették ki nézeteiket, ezúttal nem ezeket az értelmezéseket kívánom szaporítani. Csak megállapítom, hogy József Attila a harmincas évek közepének értelmiségi közgondolkodásával egybehangzóan kereste a közép-európai megbékélésben és szolidaritásban a magyar sorskérdések megoldásának lehetőségét. Az ódái költemény két befejező (máig érvényes közép-európai stratégiát meghirdető!) szakaszát idézem: A világ vagyok - minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A honfoglalók győznek velem holtan s a meghódoltak kínja meggyötör. Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa - török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e múltnak már adósa szelíd jövővel - mai magyarok! ... Én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani. A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő, egymást öleli lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés. Végül: Dsida Jenő Psalmus Hungáriám. Láng Gusztáv kitűnő, 2000-ben Kolozsváron megjelent Dsida-monográfiája (Dsida Jenó'költészeté) joggal állítja, hogy ez a költemény az „életmű talán legviszontagságosabb sorsú darabja”, amely tulajdonképpen máig alig találja helyét az „angyali” költő munkásságán 61
