Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Magyarság és Európa és Trianoin
kultúrára és a kereszténység, a demokrácia és a liberalizmus eszményeire. Ez a bizalom kétségtelenül törést szenvedett az ország igazságtalan megcsonkítása, a magyar nép egyharmadának kisebbségi sorsba történő taszítása következtében. A csalódottságot mégsem követte az európai hagyományok és ideálok elutasítása, a magyar szellemi élet mégsem fordult el Európától, az angol vagy a francia kultúrától sem, ellenkezőleg, éppen az európai szellemiségtől, az európai szolidaritástól várta a jóvátételt és a megbékéltetést, legalább abban a tekintetben, hogy az európai összefogás intézményei (amelyek különben, miként ezt a történelem szüntelenül tanúsította, rendre működésképtelenek voltak!) valamiféle védelmet adjanak az utódállamokban élő magyarságra nehezedő állami elnyomással szemben. A „lelki” magyarság és az európai szolidaritás eszméi öltöttek alakot Babits Mihály ódái lendülettel felhangzó költeményének, a Hazám!-nak a soraiban. Miként ismeretes, ez a vers egyre tágulóbb köröket tekint át a szekszárdi szülővárostól, a dunántúli tájon, a történelmi Magyarországon, majd a „lelki” Magyarországon át egészen Európáig és a glóbusig, és ebben a táguló körben határozza meg a maga sokrétű és gazdag magyar és emberi identitását. A költeménynek, éppen abban a vonatkozásban, amelyről most beszélni szeretnék, három hangsúlyos szakasza van. Az első a „mappa szerinti” országot idézi fel, azzal a személyes fájdalommal, amelyet a történelmi ország megcsonkítása okozott: Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat! Enyhe dombsor, lanka tag magyar föld! S az a róna túl már a nagy-alföld szemhatártól, ahol a nap támad. Röpülj, lelkem, röpüld át hazámat! Szemhatártól-szemhatárig, s újra merre emléked, a halk selyempók vonja szálát, szállj a rónán túlra, s át hol állnak a bolond sorompók: és akármit ír a kard a rögre, lankád mellől el ne bocsásd bérced: ha hazád volt, az marad örökre; senkisem bíró, csak ahogy érzed! A második, szerintem hangsúlyos szakasz az „igazi országot”, vagyis a „lelki Magyarországot” jelöli meg: Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat! Oly hazáról álmodottam én hajdan, mely nem ismer se kardot, se vámot, s mint maga a lélek, oszthatatlan. Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat, mely nem szorul fegyverre, se vértre, mert nem holt rög, hanem élő lélek. Galamb álom! s rókák rágtak érte; 59
